Cikkek listázása

Legyünk tiszta tükrök a másik számára

Szerző: Szalontai Anikó

Időtartamában az utolsó harmadához, témájában pedig a feléhez érkezett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipásztori Intézet és a Katolikus Családtervezési Tanácsadó által szervezett előadássorozat. Az esküvő, illetve a házasság szentségének bemutatását követően a családi életre, a gyermekek elfogadására, illetve a házasélet mindennapjaira próbálják felkészíteni a fiatal párokat az előadók.
Komáromi János és Márta ötödik unokájukat várva, a hit és a szeretet családot megtartó erejéről beszéltek. Mint ahogyan oly sok mindenben a szerelem és a párkapcsolat terén, a családi életre vonatkozólag sincsenek pontosan megfogalmazható szabályok. Azonban Márta rögtön előadásuk elején nagy meggyőződéssel mondta: „Bár mindenki megretten néha a döntésétől, hiszen nincsen semmink – illetve van valami nagyon kevés, de mi az ennyi évre –, ám Isten a kellő időben a mi kicsi javunkat is megszaporítja, ahogyan a csodálatos kenyérszaporításkor tette az öt kenyérrel és a két hallal.”

János a család intézményének fontosságát hangsúlyozta elsőként: „A házasság olyan intézmény, amely nélkül nem tudunk létezni. A család a teremtés alaplogikájában született meg, Isten ezzel olyan szakrális intézményt adott, ami ontológiai síkon is mindennek az alapja. Nem csak a társadalomé, de az egyházé is. Nem véletlen, hogy II. János Pál egész pályája során a család fontosságáról beszélt. Sajnos azt mondhatjuk, nagy mértékű öngyilkos tendenciák lépnek fel. Nem köttetnek szentségi házasságok, amelyeken keresztül a társadalmi rend fenntartható lehetne.”

János és Márta nem csak előadásukban, de a mindennapi életben is igyekeznek a teológia magyarázataiból kiindulni. „Jó lenne, ha jobban hinnének a házaspárok a szentségi erőtérben – mondta Márta. – Ez a családot megtartó hit és szeretet alapja. A szentség egy olyan láthatatlan teret hoz létre, amely valóságos segítség, sőt maga a Valóság. A gyermekeink számára nyújtott biztos háttér is ezen alapszik, hiszen a legtöbb, amit adhatunk nekik, hogy mi ketten szeretjük egymást.”

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>