Cikkek listázása

Üzenet a magyar társadalomnak

A családok sok terhet átvállalnak a társadalomtól

Szerző: MK

Fotó: Vida József

A magyar családok Sárospatakon megrendezett Szent Erzsébet-évi találkozójának egyik programja az a kerekasztal-beszélgetés volt, amely a magyar családok helyzetét gazdasági, szociálpolitikai és jogi szempontból vizsgálta.
A beszélgetésben részt vettek: Dabóczy Kálmán közgazdász, a Mécs Családközösség tagja, Lakner Zoltán szociológus és Lábady Tamás jogász, a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom egyik vezetője – mindhárman családos emberek, aktív szülők és nagyszülők.
A kerekasztal-beszélgetés vezetőjét, László Tamás építészt, országgyűlési képviselőt, a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom egyik vezetőjét kérdeztük az elhangzottakról.
– Milyen kép rajzolódott ki a családok helyzetéről?

– A beszélgetés kiindulópontja egyfajta helyzetértékelés, helyzetfelmérés volt. A jelen helyzetet, amelyben már az elmúlt évek és évtizedek negatív hatásai is megmutatkoznak, mindhárom résztvevő súlyosnak ítélte. Egyetértés volt abban, hogy változtatásra van szükség, és abban is, hogy ez a változtatás csakis összetett módon – neveléssel, a családok társadalmi és anyagi megbecsülésével, szemléletváltoztatással, a gazdasági élet bizonyos átformálásával, számtalan, egymással összefüggő eszköz bevetésével érhető csak el.

– Melyik korosztály van a legnehezebb helyzetben?

– A középgeneráció sincs könnyű helyzetben, de külön is beszéltünk a fiatalok, a 25–35 év körüliek élethelyzetéről, akiknek egyszerre kellene megoldaniuk a házasságkötés, családalapítás, pályaválasztás, otthonteremtés, munkahelyszerzés lépéseit. A legtöbb aggodalmat ma a pályaválasztás és a munkahely megszerzésének és megtartásának a kérdése jelenti, hiszen például a diplomások körében az elmúlt néhány évben több mint kétszeresére nőtt a munkanélküliek száma. Tíz végzett diplomásból ma legalább kettőnek nincs állása. Ez nagyon megnehezíti, és időben is kitolja a családalapítást.

További nehézség, hogy már a középgeneráció sem tud pozitív mintákat adni. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot, és egyre magasabb a házasságon kívül született gyermekek száma. Néhány évvel ezelőtt még csak 2 százalék körül volt ez a szám, ma már 33 százalékra tehető. Ezek aggasztó jelenségek.

– Hogyan érinti mindez a keresztény családokat?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>