Cikkek listázása

Interjú Fazekas Ágnes Saroltával

„Mindig a következő lépéssel foglalkozom”

Szerző: Somogyi Kristóf

Fazekas Ágnes Sarolta mindennapjait hosszú évek óta meghatározza az úszás. Kiváló eredményeiért megkapta A Magyar Köztársaság jó tanulója – jó sportolója kitüntetést is. Jó tanuló és jó sportoló, hiszen több nemzetközi úszóversenyt is megnyert, noha karfejlődési rendellenességgel született. Az idén érettségizett fiatal úszóval, aki jelenleg az ELTE Társadalomtudományi Karának első éves hallgatója társadalmi tanulmányok szakon, lapunk munkatársa beszélgetett.
– Mit fogsz majd a diplomáddal kezdeni?

– Még nem tudom. Én mindig csak a következő lépéssel foglalkozom, de az már biztos, hogy a nemzetközi tanulmányok szakirányt választom majd. Szeretnék az esélyegyenlőségért küzdeni, és ezt össze­egyeztetni a diplomáciával.

– Térjünk át a sportra! Mióta úszol?

– 16 éve, azaz két és fél éves korom óta. Versenyszerűen pedig négy éves korom óta. Az edzőmnek, Málnai Istvánnak, Pista bácsinak nagyon sokat köszönhetek, ő ugyanis nem csupán a partról ad utasításokat, hanem együtt úszik a gyerekekkel, bejön a vízbe és segít.

Fazekas Ágnes Sarolta
Fazekas Ágnes Sarolta

– Miért az úszást választották a szüleid?

– Nem egészen ők választották. A kezemet valahogyan erősíteni kellett. Boros Veronika doktornő segítségével a Végtaghiányos Gyerekekért Alapítványhoz kerültünk, és ott ajánlották az úszást és Pista bácsit.

– Milyen versenyeken indultál?

– Sok magyar és két nemzetközi versenyen indultam. Ez utóbbiak: az Afrika Kupa és a Dániai Nyílt Bajnokság. Mindkettőt megnyertem. Elképesztő érzés nemzetközi versenyen a pódiumra állni, és úgy meghallgatni a Himnuszt.

– Ha jól tudom, a világranglistán hatodik (!) is voltál 2006 márciusában, sőt a 2008-as olimpián indultál is volna, de…

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>