Cikkek listázása

A pannonhalmi főapátság ebédlője

Mindenben Isten dicsőíttessék!

Szerző: Bánhegyi B. Miksa

Fotó: Körössy László

A török idők után, 1639-ben jöhettek újra Szent Benedek Reguláját követő szerzetesek az ősi Pannonhalmára. A következő évtizedek a közösség belső építésével, illetve az épületek restaurálásával teltek el. Az apátság alapításának 700. évfordulóján már méltó ünnepséggel tisztelegtek az alapító Szent István király előtt. A 18. század első évtizedeiben a középkori monostor területén kívül, a vár északkeleti bástyáin épült fel egy teljesen új szárny. Ebben kapott helyet az új, két szintet átfogó, hatalmas szerzetesi ebédlő, latin nevén refektórium. A neves győri építőmester, Witwer Márton Atanáz karmelita testvér volt az építész, a falakat teljesen beborító festmények a velencei Davide Antonio Fossati vezetésével készültek.

Ma is érvényes igazságok szóban és képben

A képekben megvalósított programot nyilván az akkori főapát, Sajghó Benedek fogalmazta meg tömören és sokrétűen, a Bibliából és a Regulából élő szerzeteséletnek, a gazdag belső világnak és a szent életnek barokkos megfogalmazásával, végül olyan igazságoknak szóban és képben történő kimondásával, amelyek ma is érvényesek, amelyből a mai ember – szerzetes és világi egyaránt – lelki táplálékot nyerhet.

A fénnyel telt, hatalmas termet a Szentírásból és Szent Benedek életéből való, témájában az étkezéshez kapcsolódó hat nagyméretű freskó díszíti: a kereszten függő Krisztust ecettel kínálja a katona, kövekkel kísérti Jézust az ördög, a gonosz szerzetesek méreggel kínálják Benedek atyánkat, Keresztelő Szent János fejét egy lakoma alkalmával viszik az asztalhoz, lakomán jelenik meg Baltazár királynak a falra rettentő szavakat író kéz, s végül Habakuk ebédet visz Dánielnek az oroszlánok vermébe. Mai szemmel nézve kegyetlen képek, de rádöbbentenek bennünket arra, hogy a gonosz minden alkalommal, az étkezésnél is megkísértheti az embert, s az ártalmatlanságnak csak látszata a nyalakodó kiskutya vagy az asztal alatt békésen doromboló macska.

Ugyanakkor sok vigasztalást is nyújtanak ezek a képek. A paradicsomi kígyó, amelyik a kísértés ábrázolásán övként simul Jézus derekára, s itt az almát tartja fogai közt, a kereszt alatt már élettelenül hever, az alma is messze gurult a szájából. De vigasztalók a Dánielt, az Istenbe vetett sziklaszilárd bizalom jelképét körülvevő emberarcú oroszlánok is.

Az evangéliumra épül minden keresztény ember élete

A terem négy sarkát az evangélisták arcképe díszíti: az evangéliumra épül minden keresztény ember élete, a szerzetesé is. A bencés szerzetes életét a Regula szabja meg, ezért látjuk a bejárat fölött a jóságos Atya arcát, kezében a Regula, benne az első szavakat olvashatjuk: Hallgass, fiam, a Mester parancsaira. A szemben lévő falon Pannonhalma első évtizedeinek szentként tisztelt bencései sorakoznak, akik hazánkban a kezdetek nehézségei között élték Benedek Regulája szerint életüket. Benedek oldalán pedig azokat a magyar uralkodókat látjuk, akik valami kiemelkedően nagyot tettek a szent hegyen épült apátságért. Szent István hiányzik a sorból, őt a terem boltozatán angyalok kísérik az égbe.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>