Egy Árpád-kori település évszázados üzenete
Ófehértó
Szerző: Kovács Ágnes
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén is számtalan kisebb-nagyobb, nagyvárosoktól távoli település hívja fel magára a figyelmet értékeivel. Ezúttal Ófehértóra és annak Árpád-kori Szent Erzsébet-templomára irányult, ahol Bosák Nándor püspök atya a Szent Erzsébet-évet egyházmegyei szinten megnyitotta. A patinás, évszázadok múltjáról üzenő falak méltó környezetet biztosítottak ennek az eseménynek.
Mocsarak, erdők természetes védelmében
A Nyírséget és közvetlen környékét járhatatlan mocsarak szabdalták, őserdők borították a honfoglalás idején és azt követő századokban. Ez a természetes védelem egyáltalán nem volt mellékes a letelepülő magyaroknak. Ófehértó egy olyan tó mellett alakult ki, amely a partján kicsapódó sziksó miatt olyannak látszott, mintha fehér lett volna. A sziksó fontos alapanyaga volt a szappanfőzésnek és a lőporgyártásnak is.
A településen az 1900-as évek elejétől élő Majláth gróf gazdaságában a vadászat mellett rendszeres programnak számított a fürdőzés. A tavat sövénnyel két részre osztották. Az egyik részén a falu lakosai fürödhettek, míg a másik részén a gróf családja és vendégei. Írásos adatok említik, hogy Tuzsérról csak a tó miatt járt ide egy herceg egymotoros repülőgépével. Külön kis „repteret” építettek neki a dohányos pajta mögött.
Az 1633-ig Nyír-Fejértó formában említett település korára utaló „Ó” jelző a Szabolcsban lévő Újfehértótól való megkülönböztetésre szolgál.
Egy templom története
A topográfiai kutatások révén ismertté vált 1864. június 18-áról kelt elöljárósági jelentés szerint a község már 1137-ben népes telep lehetett, ezt az is bizonyítja, hogy az említett évben templomot épített, mellyel akkor nem sok község dicsekedhetett Szabolcs megyében. ,,Érdekes Szabolcs megyében még a fejértói román kori templom is, arasznyi széles nyílásszerű déli ablakaival, melynek félkörű diadalívén 1137 évszám bevésve olvasható” (Vasárnapi Újság, 1869).
1220-ból a váradi regestrumban, majd egy 1326-ban kelt oklevél első hiteles adatai révén megtudhatjuk, hogy I. Károly Báthori Berecknek és fiának adományozta a települést. Ekkor a településnek már temploma is volt, feltehetően Szent Margit tiszteletére építve, amelynek papja Dömötör néven jegyzett. A Vak Béla király idején épült templomnak csak a sanctuariuma maradt meg, ehhez feltehetően a Bereck-fiak építették fel az egyszerű, egyhajós gótikus templomot a 14. század második negyedében.
A templom a 16. században a reformátusok kezébe került. Egy 1744-ből származó adat közli, hogy a lakosság többsége kálvinista, nincs állandó plébánosa. Pethő Rozália grófnő vette vissza a templomot a kálvinistáktól 1736-ban. 1750-ben helyreállíttatta, és tornyot építtetett hozzá. Az egyhajós, tégla alaprajzú, égetett téglából épült, Szent Erzsébet titulusú templomnak ekkor már három oltára, boltozott előcsarnoka van, és 1809-ben szilárdan megépített szép templomnak tartják.
Az ófehértói templom 1972. évi tatarozása új eredményekkel gazdagította a templom eddig is érdekes építéstörténetét. Kiderült ugyanis, hogy a sokszögzáródású, dongaboltozatos sekrestye északi oldalán s keleti falán rézsűs, köríves kis ablak van.
Szentek 15. századi freskói
A templomhajóban és a diadalíven már korábban feltárt igen magas színvonalú falképek a 15. század első felére datáltak. Az egyhajós templom északi oldalának freskója sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja, ezt a jelenetet kisebb festett keretű – Jézus életének eseményeit megörökítő – képek szegélyezik. A diadalív homlokzati freskóján Szent Mihály mérleget tart. Különösen szép a ferences rendi ruhában megjelenített Szent Erzsébet, ahogy ennivalót ad a leprás gyermeknek. A diadalív bélletében Alexandriai Szent Katalin és Szent Margit alakjával találkozunk. A freskók egyenetlen színvonalúak, a mester valószínűleg csak a fontosabb részeket alkotta, a kép részleteit a segédek, inasok festették meg. A reformáció idején a képeket eltakarva, a vakolatra 1641-ben népi hímzés motívumokat, piros-kék levélcsokrokat festettek, hasonló módon eltüntetve a csarodai templom freskóit is. A barokk stílusú főoltár jelenlegi Szent Erzsébetet ábrázoló oltárképét Takács István festette az 1950-es években. A helyi katolikus egyházközség tulajdonában van az 1750-ben készült régi oltárkép is. A templom liturgikus tárgyú kincsei is az elmúlt évszázadok gazdagságát, remekét hirdetik.
Ófehértó jelenleg Levelek község filiája, így a lelkipásztori feladatokat Wutkowatz Károly plébános látja el.
Ófehértói aranykincsek
Az 1920-as években Ófehértót is elérte az aranyláz. A kincseket a falu határában fekvő Gáti szőlőskertben találták. A korábban vizekkel körülvett, megközelíthetetlennek tartott terület északi részén Vad András és felesége, Papp Mária gödröt ásott szőlőjében. Körülbelül 80 cm mélyen az ásó koppanása jelezte, hogy valami van a földben. Aztán egy nagy cserépedényt találtak, mely tele volt aranykincsekkel. Majd négy különböző edény töredékeire bukkantak, amelyek alapján az edényformák rekonstruálhatóak voltak. A lelőhely felfedezése után a reggelente szőlőikbe kiérkező gazdák évekig hatalmas gödröket találtak földjeiken, amik jelezték, hogy éjszaka újabb és újabb kincskeresők próbálkoztak, de sikertelenül. Külön érdekesség még, hogy ugyanerről a lelőhelyről kora bronzkori cserepek kerültek elő, ezeket a Nyíregyházi Jósa András Múzeumban őrzik.
A Majláth család
Ófehértó múltjához szorosan kapcsolódik az a Majláth család is, amelynek története a 17. században tűnik fel Bars és Hont vármegyében. Ennek a családnak befolyásos, különösen a jogi pálya területén jeleskedő (királyi jogügyek igazgatója, szent korona ügyésze, államminiszter) leszármazottai között győri kanonok, prépost is található. A családból a művészetet pártoló, családcentrikus Maljáth József és a komolyzene szerelmeseként, valamint az utolsó ófehértói grófként ismert fia, Pál nemesbítette Ófehértó hírnevét. A környék egyik legszebb épülete volt az ófehértói kastély, ahol gyakran vadászatra gyülekezett a megyei arisztokrácia. Majláth Pál sorsát az 1945 utáni szovjet megszállás megpecsételte. Az öt nyelven beszélő gróf nyelvoktatásból próbált megélni a fővárosban. Közben földbirtokát elvették, a kastély berendezési tárgyait a falubeliek széthordták, így nem maradt semmije. Jelenleg a kastélyban a helyi általános iskola működik.
(Forrás: Szabolcs Szatmár Megye Műemlékei II., Akadémia Kiadó, Budapest 1987.)