Cikkek listázása

Isten szolgája – Sándor István

Hitünk (vér)tanúi

Szerző: Bókay László

A diktatúrák legtöbbször tankok, géppisztolyok segítségével, csalásokkal és hazugságokkal kerülnek hatalomra, fennmaradásukat pedig a vezetők folyamatos félelme teszi még elviselhetetlenebbé. Így volt ez a magyarországi kommunista diktatúrával is. A félelemben élő vezetők az emberek testi felőrlésén kívül lelkük megtörésére is törekedtek. Akinek nincs istene, aki nem bízik, aki nem hisz, azt könnyebben lehet vezetni, terror alatt tartani. Tudták ezt az ország akkori vezetői, s tudják ezt sokan ma is… Szerencsére azonban mindig akadtak olyan hétköznapi hősök, akik az emberek lelkiismeretét ébren tartották, segítették őket eligazodni az életben, ha nehéz is volt az. Ilyen ember volt Sándor István is, akinek boldoggá avatását nagyon sokan szeretnék.
Az ötvenes évekig a Clarisseumnak nevezett intézetet a szalézi atyák vezették, ahol munkásfiatalokkal, különben az utcán felnövő gyerekekkel foglalkoztak. Itt dolgozott Sándor István szalézi testvér is, aki elsősorban munkás, iparos fiatalokkal foglalkozott. A kommunista diktatúra a többi katolikus intézményhez hasonlóan ezt is feloszlatta. Ekkor Sándor István gyári munkásként helyezkedett el.

1949-ben a kommunista titkosrendőrség, az Államvédelmi Hatóság létszámát 30 000-re duzzasztották. Rákosiék úgy vélték, az árva és munkás fiatalok lesznek a jövő legjobb ávósai, így az egykori Clarisseum lakóit is besorozták a fegyveres testületbe. A „legjobbakat” közülük a pártőrség tagjaivá képezték ki egy három hónapos tanfolyam alatt. Tiszti rendfokozatot kaptak, s feladatuk lett a Magyar Dolgozók Pártja vezetőinek védelme. A frissensült „ávósok” azonban továbbra is tartották a kapcsolatot lelki vezetőjükkel, Sándor Istvánnal, aki munka után egykori árvaházi gyerekeinek és azok újabb barátainak tartott lelki vezetést – hol a Clarisseumban, hol magánlakásokon.

A foglalkozások titokban maradtak volna, ha egy véletlen nem sodorja bajba a csoportot. Újpesten, az Árpád úton egy kocsma nyílt Pokol Csárda néven. A bejárat mellett egy táblát helyeztek el: Lépjen be a Pokolba felirattal. A Clarisseumba tartó fiatalok olvasták ezt, – s éjszaka kátránnyal lefestették. A kocsmáros reggel hívta a rendőrséget, akik nyomozókutyákkal eljutottak a Clarisseum bejáratáig. Egy tizenöt esztendős gimnazista lány, Hegedűs Hajnalka épp az épület elé ért. Elfogták és kínzással vallomásra bírták. Megtudták a csoport tevékenységét és vezetőjük Sándor István nevét, aki ellen elfogató parancsot adtak ki. A történtekről valaki értesítette az érintetteket, s ezért Ádám László szalézi tartományfőnök megszervezte Sándor István külföldre juttatását. Ám Sándor István nemet mondott. Úgy vélte, nem menekülhet el, hiszen tanítványai is veszélyben voltak. Hangsúlyozta, kész a vértanúságra, marad tehát Magyarországon. Álnéven egy kispap barátjának lakásán húzta meg magát. Dániel Tibornak hívták a kispapot, akinek házmesternője azonban – ávós férjével – feljelentette őket, hamarosan le is tartóztatták mindkettőjüket.

Fegyveres csoport, összeesküvés szervezése, az állam megdöntésére irányuló cselekedet és az állambiztonsági rendszerbe való beépülés szándéka volt a vád. A beismerő vallomásokat kínzásokkal akarták kicsikarni, mely Dániel Tibor esetében például halállal végződött. A koncepciós per gyors lezárását szerették volna, de beismerő vallomást senkiből nem sikerült kicsikarni, ezért cselhez folyamodtak. A vádlottaknak azt hazudták, hogy beismerő vallomásuk alapján ugyan elítélik őket, de hamarosan amnesztiával szabadulhatnak majd.

1953. május 23-án született meg az ítélet.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>