Cikkek listázása

XVI. Szeged-Csanádi Egyházmegyei Családnap

„Én mindent tudok rólad, te semmit rólam”

Szerző: Povedák István, Vida József

Nehezen kezdem írni e sorokat, mert kavarognak bennem az érzések. Részt vettem egy olyan eseményen, mely elmúlt ugyan, mégis bennem él. Egyetlen nap volt csupán, mégis velem lesz további életem minden percében. Megváltoztatott…
A Szeged-Csanádi Egyházmegyében 2007. április 28-án lezajlott az egyházmegyei családnap. Szépen, rendben, de csöppet sem csendben. Pedig nem voltunk annyian, mint a korábbi évben, mégis többen voltunk, mint bármikor. Cigányok, magyarok, egy nemzet, két etnikum, rengeteg probléma. Sírás, öröm, zene, tánc, beszélgetés, megosztás és szeretet – s mindez egyetlen napba sűrítve. Nagy feladat ez, hiszen a cigányság helyzete teljes mértékben megosztja a többségi magyar társadalmat, köztük sajnos a keresztényeket is. A nap célja ennek megfelelően nem is az volt, hogy megoldást és kiutat találjon minden gondra, hanem az, hogy elindítson egyfajta kölcsönös közeledést cigány és magyar, magyar és cigány között. Kölcsönös közeledést viszont csak úgy lehet elérni, ha mindkét fél nyitott és elfogadó a másik iránt, meghallgatja annak búját-baját, és nem zárja be előtte az ajtót, mert valljuk be őszintén, sokan közülünk ezt nem teszik meg. Diszkrimináljuk a másikat, különbséget teszünk ember és ember között, mintha az egyik jobb vagy nemesebb lenne, mintha nem Isten teremtményei lennénk mindnyájan.

A helyzet összetettségét és bonyolultságát mutatja a nap egyik érzelmi csúcspontja, Tóth István és Andrea gyönyörű és megható tanúságtétele. Egy olyan házaspáré, ahol a magyar asszony egy cigány férfival kötött örök szövetséget, vállalva ezzel minden problémát, mely a két nép eltérő mentalitásából, szokásaiból és a társadalomban meglévő negatív előítéletekből fakad, vállalva a gyakori kirekesztettséget, azt, hogy István pusztán cigány mivolta miatt sokáig nem kapott munkát. Örök szövetséget kötöttek, s ahogy István mondta, minden nap, minden órában újra és újra kimondják egymásnak az igent Isten és egymás előtt.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>