Cikkek listázása

Tető alá került Kékesd majdani temploma

Építő kezek, kitárult szívek

Szerző: Fazekas Orsolya

Fotó: Fazekas Orsolya

Komoly elhatározás, összefogás és szorgalom a mozgatórugója annak a kezdeményezésnek, mely a baranyai domboktól ölelt kis település, Kékesd számára építi Isten házát.
A 208 lakost számláló falucska lakói 1999-ben határozták el – Szent Mihály arkangyal pártfogását kérve –, hogy templomot építenek. Ez a harmadik próbálkozás, melynek már eredményei is vannak. Az építési munkálatokat a Kékesdi Szent Mihály Kolping Család fogja össze és vezeti. Megfeszített erővel, áldozatokkal szervezik a jótékony célú esteket, pályázatokat írnak és két kezükkel rakják a téglát, hordják a betont…
Óriási áldozatot vállalt magára Kékesd. A nyolcadik éve folyó munkálatoknak ma már látványos az eredménye, bár az építkezés ütemét mindig a pénz diktálja. Elkészült az alsó szint, mely közösségi teremként funkcionál majd, állnak a templom falai, és az idei igazán nagy lépés, hogy tető alá került az épület. A föld-, kőműves- és ácsmunkák legnagyobb részét a falu népe végezte. A terveket Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész készítette adományként. Számos művész és élsportoló is támogatja ezt a nemes kezdeményezést.

Nem tudom, milyen a hívők és nem hívők aránya, de a jelen helyzet szerint mintha mind a 208 ember számára fontos lenne a templom. Valahányszor kimentem ugyanis a faluba, valaki mindig dolgozott a falak között.

Jó látni, hogy micsoda ereje van ennek a piciny közösségnek. Az építkezés fő „mozgatórugója”, aki egyben lelki atyjuk jobb keze, fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy anyagi forrást szerezzen a további lépésekhez. Első pillanatban azt gondolná az ember, hogy ez azért fontos, mert ha elkészül a templom, nem kell a szomszéd faluba járni szentmisére. A valóság ennél sokkal összetettebb. Azért fontos ez az épület, mert a templom közösségi hely, ahol az Egyház tagjai együtt imádkozhatnak, szertartásokon vehetnek részt és kitárult szívükbe befogadhatják az Úr Jézust. Egészen mást jelent, ha egy községnek saját temploma van. Ezt az érzést még jobban gazdagítja, ha úgy ülhet be valaki a padokba, hogy tudja, ő maga is hozzájárult Isten házának építéséhez. Kékesden így lesz, mert ha lassan is, de egyszer elkészül a templom, és azoknak az embereknek lesz a büszkesége, akik két kezükkel, adományaikkal a kezdetektől segítették megépítését.

Nagy örömet jelentett a lakosoknak és Antal Géza apátplébánosnak is, hogy dr. Sólyom László köztársasági elnök 2005 decemberében elvállalta a templom építésének fővédnökségét, hatalmas erkölcsi támogatást nyújtva ezzel a munkához.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>