Az Emmánuel közösség és a városmisszió előkészületei
Velünk az Isten – Budapesten is
Szerző: Körössy László
Fotó: Körössy László, Kassányi Jenő, Lőrincz Sándor
Az irgalmas szeretet gyakorlása is ebből a kegyelemből, az imádságból gyümölcsözik, ezért végső soron az imából fakadnak a közösség szerteágazó szolgálatai is. Különféle élethelyzetben lévő embereket szólít meg a közösség rendszeres programjaival: házaspárokat, egyedülállókat (AVE programok), az Egyháztól távol lévő vagy távol került érdeklődőket „istenkeresőket” (Alpha kurzus), anonim „válaszra várókat” (SOS imaszolgálat). Az 1 Óra Jézussal! szolgálat keretében a közösség nyitott szentségimádásra várja az érdeklődőket hétfőnként, 18.30 órától a Váci utcai Szent Mihály-templomba (Budapest V. ker. Váci u. 47.). A napi evangéliumhoz kapcsolódó elmélkedést és imát követő csendes szentségimádás után lehetőség nyílik egy kis beszélgetésre is. Erdős Enikő, az 1 Óra Jézussal! elnevezésű kezdeményezés egyik szervezője az eddigi tapasztalatokról a következőket mondja: „A beszélgetések során megpróbálunk rávilágítani a személyes istenkapcsolat fontosságára, megosztjuk a tapasztalatainkat arról, hogy hogyan éljük meg az Úrral az ünnepeket és a mindennapokat. Az idei év elejétől kezdve pedig a városmissziós imát is felolvassuk ezeken az alkalmakon. Hisszük, hogy nagy erőforrás a szentségimádás, még ha nem is olyan népszerű ez az imamód.”
Az imádságtól a misszióig
Az imádság és az irgalmasság cselekedetei mellett az Emmánuel közösség alapkegyelme az evangelizáció, amelynek a szükségességét a mai világban és különösképpen Európában talán nem is kell hangsúlyozni, annál inkább szükséges vele – mármint a kegyelemmel – együttműködni. A közösség által elindított városmissziós találkozások sorozatának következő (ötödik) állomása idén szeptemberben Budapest lesz. A hazai „emmánuelesek” nagy odaadással, kiterjedt szervezőmunkával segítik az egyhetes rendezvény „sikerét”, ami nemcsak az Egyház iránt érdeklődő emberek hatékony megszólítását, hanem a plébániai közösségek megerősödését is jelenti.
Az Emmánuel közösség magyarországi régiójának korábbi vezetője, Marik József, a Városmisszió világi főszervezője az előkészületekről és a rendezvényről a Famíliának elmondta: „Mostanra nagyjából körvonalazódott, hogy a közösség tagjai milyen formában szolgálják majd a missziót. Az 1 Óra Jézussal! kezdeményezésből kiindulva a tervek szerint a Váci utcai Szent Mihály-templom és környéke lesz az Emmánuel közösség „missziós terepe”; a Belvárosban – többek közt a Vörösmarty téren, ahol sok ember, sok turista is megfordul – szeretnénk meghívni az embereket a különféle missziós alkalmakra. Ugyanakkor mint »emmánuelesek« más programokban is részt veszünk majd: a közösség vezeti a reggeli imákat a Szent István-bazilikában. A jelenlegi elképzelések szerint legalább három nagyszabású esti rendezvényt is mi szervezünk, amelyeken a kiengesztelésről és a belső gyógyulásról lesz szó, valamint a dicsőítésről (hálaadásról), – ezek bensőséges, imádságos események lesznek. Természetesen a közösség tagjai számos helyi kezdeményezésben is részt vesznek majd, és a különféle nyitott helyszíneken »megszólító« emberként szolgálják a Városmisszió »sikerét«.”
Marik József reméli, hogy a magyarországi emmánuelesek számára is „felrázó” esemény lesz a Városmisszió. „Egy ilyen nagy és szerteágazó közösségben, amilyen az Emmánuel is, szeparálódnak az emberek, van, aki aktívabb, lelkesebb, míg mások jól elvannak együtt, és az idők folyamán az utóbbiak egyre többen lesznek, miközben a húzóemberek száma egyre csökken. Egy olyan alkalom, amikor mindenkinek be kell dobnia magát (például a budapesti Városmisszión), felszíthatja, újraélesztheti azt a hivatást, amiért eredetileg a közösséghez csatlakoztunk. Arra számítunk, hogy jelentősen megerősíti a közösségünket a Városmisszió, és – habár nem cél – az is előfordulhat, hogy lesznek, akik a misszió kapcsán csatlakozni is kívánnak a közösséghez.
A fenntartható evangelizációra törekszünk
„A szervezés kezdetétől elsősorban a plébániákra koncentráltunk – mondta az előkészület mostani fázisáról szólva Marik József. – Felkerestük, megszólítottuk az összes budapesti plébániát, felmértük a lehetőségeket és az emberi kapacitást. Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy mostanra valami beindult Budapesten. A mintegy százötven plébániából százharmincan jeleztek vissza, hogy szeretnének részt venni a Városmisszióban. Egyre több közösség döbben rá, hogy rendelkezik azokkal a személyi és egyéb feltételekkel, ami misszióssá teheti a plébániát, ugyanakkor egyre többen értik meg azt is, hogy maga a misszió elsősorban a plébániai hívek dolga, és nem plébánosi feladat. Ugyanis a világi emberek azok, akik találkoznak a lakóhelyükön, a munkahelyükön – és sok esetben a családjukban is – a többségben lévő hitetlen emberrel. A világi hívek azok, akik alkalmasak arra, hogy megszólítsák az embereket az evangéliummal. Erre nyilván bátorítani és képezni kell őket például hitünk alapjairól. Számos képzést szerveztünk ezért ebből a célból. Törekedtünk arra, hogy a Városmisszió ne csupán egy egyhetes történet legyen, hanem hogy induljon be valamiféle missziós lelkület a plébániákon. Törekszünk – Várnai Péter atya szavaival – a fenntartható evangelizációra. Amit a világ felé tenni tudunk a misszió keretében, az elsősorban a tanúságtétel, de hirdetnünk is kell azt, amit megélünk. A „jó keresztény” életünk, a példamutatásunk, az, hogy nem veszünk részt bizonyos gazemberségekben (csupán a „kisebbekben”), nem elég ahhoz, hogy mindenki kedvet kapjon a kereszténységhez. Amellett, hogy tisztességes emberként élünk, és látszik rajtunk, hogy bizonyos értékrendünk van, azt is el kell mondanunk, hogy az miért és kiért van.
Az Emmánuel közösség újabb kezdeményezései is erről szólnak majd, tudtuk meg Marik Józseftől. „Az anyaközösség lényegesen gazdagabb kínálattal rendelkezik a szolgálatok terén, mint amennyi Magyarországon eddig megvalósult – mondta. – Ha erőnk engedi, az eddigiek mellett további szolgálatokat is szeretnénk beindítani. Az egyik legérdekesebb a »tanúságtevő jelenlét«, ami a munkahelyeken való tanúságtételről, evangelizációról szól. A másik terv a fiatalabb korosztály megszólítása. Azt látjuk ugyanis, hogy a fiataljaink tizennégy éves korig kapnak képzést, azután meg mintha elengednénk őket. Vannak már most is kezdeményezések e magára maradt korosztály »kísérésére«, de nagyon jó lenne olyan ifjúsági projektet kitalálni, ami szélesebb réteget is képes megszólítani.”
