Cikkek listázása

Egy katartikus film II. János Pál életéről

Karol, egy ember, aki pápa lett

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy II. János Pálra családtagként tekintettünk. Bár csak keveseknek adatott meg a vele való személyes ismeretség, mégis mindannyian úgy éreztük, személy szerint hozzánk szólt, ránk tekintett, főpapi áldását ránk adta. Halála óta számos írás, könyv, film készült róla, de az ember gyakran szkeptikus ezekkel szemben: fél, hogy a szent profánná lesz. A Karol, egy ember, aki pápa lett (Karol – A Man Who Bacame Pope) című játékfilm Karol Wojtyla életét dolgozza fel. Gyönyörű, hiteles alkotás nagyszerű színészi alakítással. Az embert mutatja be, aki „semmi mást” nem tett, mint megpróbált szeretni és a szeretet erejéről tanúságot tenni.
A történet Lengyelország hitleri megszállásával kezdődik. A háború borzalmaitól szenvedő Karol harcolni szeretne, de érzi, képtelen erőszakhoz folyamodni. Kétségei közepette találkozik egy szabómesterrel, aki beszélgetésük során Keresztes Szent János szavait idézi: a rosszat egyedül imádsággal és szeretettel lehet legyőzni. Ha nem így teszünk, hanem erőszakkal küzdünk ellene, elmegy ugyan, de visszajön más, sokkal félelmetesebb alakban. Mélyen megérinti és élete végéig elkíséri ez a gondolat a fiatal Wojtylát. Segíteni akar honfitársain, enyhíteni fájdalmukon, reményt és szeretetet adni nekik. Egy nap megérti, hogy erre a legmegfelelőbb eszköz, ha pap lesz…

Karol Wojtyla szerepét Piotr Adaczyk alakítja. A fiatal lengyel színész így mesél II. János Pállal való kapcsolatáról, a forgatáson szerzett tapasztalatairól: „A Szentatya szerepét eljátszani nagy felelősség. Minden más volt a színészi munkában, mint máskor. Természetesen készültem a filmre. Sok könyvet elolvastam. Próbáltam megnézni a róla szóló filmeket. Színészként azonban az emberekkel való találkozás volt a legértékesebb. Krakkóban vagy a forgatások során sokszor megállítottak az utcán az emberek: »Ó, maga játssza a pápát!« Elmondtam, hogy most forgatunk. »A nénikém ismerte, megadjam a számát?« Elkértem tőlük a telefonszámokat. Találkoztunk és Karol Wojtyláról beszélgettünk. Az egykori barátaival, azokkal, akik nálam jobban ismerték. Ez rendkívül hasznosnak bizonyult a felkészülés során. Sok lengyel is részt vett az alkotói munkában, akik szintén nagy segítségünkre voltak. Még jól emlékeztek a régi időkre, a kommunista rendszerre, ami előnyt jelentett. Az, hogy én magam is lengyel vagyok, szintén megkönnyítette a munkát.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>