A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Debrecenben
Relindisz nővér emlékei
Szerző: Kovács Ágnes
Fotó: Kovács Ágnes
1950 őszén az állam és az Egyház között létrejött megállapodás értelmében az Egyház visszakapott 8 szerzetesi iskolát, amelyek a bencések, a piaristák, a ferencesek, valamint az iskolanővérek vezetése alatt újraindultak. Debrecenben a Svetits Intézmény is újrakezdte működését a négy osztályos gimnáziummal, de a korábbi tulajdonnak csak az egyharmadát kapta vissza.
A rendalapító Terézia anya eredeti elgondolása szerint a nővérek által fenntartott intézmények túlnyomó többsége elemi, polgári iskola és óvoda volt. Az iskolanővérek csak Szegeden és Debrecenben foglalkoztak középiskolai oktatással és tanítóképzéssel, ezeken kívül Makón, Pesten vannak még intézményeik.
Az debreceni intézetet, amelyet jelenleg is a Szegény Iskolanővérek vezetnek, a kereskedő családból származó Svetits Mátyásné alapította. Férje a debreceni Kereskedelmi és Iparkamara első elnökeként nagy tekintélyt szerzett a városban munkásságával. Három gyermekük korai halála után vagyonukat egy katolikus nevelőintézet létesítésére szánták. Az özvegy végrendeletében ezt olvashatjuk: „Vagyonomat, mindenemet hagyom és rendelem egy Svetits nevet viselő katolikus leánynevelő intézetre, amely mindenesetre apácák vezetésére lesz bízandó. Meg vagyok győződve, hogy a vallásos nevelés, melyre egy nőnek oly nagy szüksége van, így lesz leginkább biztosítva.” 1896-ban felső leányiskolát, majd elemi iskolát és tanítóképzőt indítottak a Svetits Intézet egyre bővülő falai között. Majd polgári, később női ipari középiskola is nyílt itt. Az intézet vezetésére öt nővér érkezett Temesvárról, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek akkori magyarországi anyaházából.
A Karolina Gerhardinger, szerzetesi nevén Jézusról nevezett Boldog Mária Terézia által 1833-ban Bajorországban alapított Miasszonyunkról elnevezett Szegény Iskolanővérek Rend a Katolikus Egyház egyik legnagyobb női tanítórendjévé vált, hiszen már Terézia anya halálának évében 2300 tagja és 600-nál is több jelöltje volt. 2000-ben pedig 4839 iskolanővér élt a világ négy kontinensén. Az adatok azt is bizonyítják, hogy a viharos 20. század politikai fordulatai következtében csökkentek a hivatások.
A kolozsvári rendházból érkező Kárpát M. Relindisz nővér az egyetem megkezdése előtt, 1943-ban tette le az örökfogadalmat Szegeden, majd tanulmányai közben tanári szolgálatot is vállalt. Relindisz nővér, aki 1950 óta vesz részt a Svetits Intézet munkájában Debrecenben, az újrakezdésre emlékezik: „1950-ben Ludányhalásziból Zircre vittek bennünket, ahová akkor 18 másik női rend 517 tagja volt kitelepítve. Augusztus 12-én a debreceni Svetits, valamint Budapesten a Patrona Hungariae iskolába küldtek bennünket tanítani. Nagyon örültünk, hogy újra folytathattuk rendi tevékenységünket. Debrecent jó helynek tartottuk, mert a fővárostól távol volt, de Erdélyhez közelebb kerültünk. A II. világháború végén a Svetits Intézetben hadikórházat rendeztek be először a németek, aztán az oroszok. 1948-ban ezerre emelkedett a tanulói létszám, ekkor következett be az egyházi iskolák államosítása. 1948-tól 1950-ig állami iskolaként egzisztált az intézet. Nagyon kevés helyet kaptunk vissza, és azt is igen elhanyagolt állapotban. A szertárak, a könyvtár, a tantermek teljesen üresek voltak. Az igazgatói irodában mindössze egy hosszú pad és egy szék árválkodott. Az intézményben kollégiumi rész is működött, hiszen tanulóink nagy része vidéki volt. A 180 bentlakónak egyetlen vaságyat hagytak itt, amit a legidősebb kapott meg. A többiek évekig szalmazsákon aludtak, majd később – amikor megindultak a nyugati országok katolikus egyházaitól kapott segélyek – nőtt a felszereltségünk. A szülők sem tudtak adni semmit. Görögpap családból, arisztokrata, kuláklistára, B-listára került, osztályidegennek titulált családokból jöttek hozzánk azok a gyermekek, akiket az országban egyetlenegy iskolába sem vettek fel. A családok nagy részétől mindent elvettek, kényszermunkán voltak, így segítséget tőlük sem várhattunk. Természetesen mindenkit fogadtunk, és nagyon jó osztályok alakultak ki. Akkor az első évfolyamban három párhuzamos osztály indult, de később össze kellett vonni azokat, mert az Állami Egyházügyi Hivatal szabályai szerint két párhuzamos osztályban egyenként 40 fővel indulhattak az évfolyamok, így külön engedélyt kellett kérni, ha még valakit fel akartunk venni.
A tanítást szótár nélkül kezdtük, hetekig annyi pénzünk sem volt, hogy egy latin szótárt beszerezzünk az iskolának. Az orosz nyelv tanítása is érdekes volt, hiszen ezt a nyelvet (latin–német szakos voltam) egyáltalán nem tanultam, így együtt haladtam a gyerekekkel. Ezért az is előfordult, hogy egy-egy tanuló általános iskolából hozott ismerete révén nálam képzettebb volt oroszból. Egyik nap megtanultam az ábécét, majd másnap megtanítottam. Így haladtunk. A rendszerváltás után sikerült visszaszerezni a többi épületünket is, így óvodát, 6 osztályos általános iskolát, egyetemi kollégiumot indítottunk. A 4 éves gimnáziumi képzés 6 évfolyamossá bővült. És a középiskolás kollégiumunk is megszépült, átalakult. A város egyik legpatinásabb iskolája lett a Svetits Intézmény. Hihetetlen, mekkorát fejlődött 1950 óta, amikor teljesen a nulláról indult.”
Relindisz nővér 70 éves koráig, 1992-ig tanított. A 84 éves, életvidám nővér, aki óvodáskorában döntötte el, hogy apáca lesz és óvónő, nagy áldásnak tartja, hogy óvoda is működik az intézményben, így mindennap látja az apróságokat. Nagycsaládban nőtt fel, ahol kétévente született egy-egy gyermek. Szülei napi áldozók voltak. Szerinte a családokon keresztül lehet megújítani az embereket. Nagyon fontos a családanya szerepe, a gyermek vállalása egy családban. Ma azonban sajnos egyre kevesebb a házasság, a fiatal lányok nem merik vállalni az elköteleződést, nincs utánpótlás a hivatásban sem, jelenleg egyetlenegy jelöltjük van Budapesten.
