Cikkek listázása

II. Szeged–Csanádi Egyházmegyei Lelkipásztori Napok

„Asztalt terítesz nekem…”

Szerző: Márton Gábor

Amikor váratlan vendégünk érkezik, hellyel kínáljuk és igyekszünk gyorsan felmérni a kamrát: mivel is tudnánk őt megkínálni. Ha már tudjuk, mivel rendelkezünk, megterítjük asztalunkat és odatesszük a vendég elé, amit csak nyújtani tudunk számára. E hétköznapi hasonlat szellemében, illetve a 23. zsoltárból választott mottó jegyében rendezték meg október 12-én és 13-án Domaszék–Zöldfáson a II. Szeged–Csanádi Egyházmegyei Lelkipásztori Napokat, melyen mintegy kilencven lelkipásztor és világi munkatárs vett részt.
Az előző évben elvégzett helyzetfelmérést, mely során összegyűjtötték az egyházmegye közösségeiben rejlő kincseket, idén ezek megosztása követte.
 Csoportbeszélgetés
Csoportbeszélgetés

A találkozót Kondé Lajos pasztorális helynök nyitotta meg, aki az ősz beköszöntével jellemzően kialakuló bezárkózás ellen szólva idézte Jézus szavait: „köztetek ne így legyen!” Az egyházmegye előrelépéséhez más lelkületre van szükség, mellyel túllátunk saját közösségeinken, kíváncsiak tudunk lenni más egyházközségek életére, és észrevesszük, mit tanulhatunk egymástól.

Kapcsolatban egymással

A rendezvényt idén tavasszal is megelőzték az esperesi kerületek képviselőivel való találkozások, melyek eredményeit Gulyás Péter, az Egyházmegyei Pasztorációs Centrum vezetője és Keszeli Sándor, a Szegedi Hittudományi Főiskola tanára foglalta össze. Az előtalálkozók során száznegyven egyházáért felelősséget vállaló ember közös gondolkodásának gyümölcseként született meg a Kapcsolatban egymással című munkaanyag. Ez tartalmazza az egyházközségek kapcsolatfelvételi sikereit, és összegzi a sokféle szintű tapasztalatot: plébániai, plébániák közötti, település szintű, ökumenikus, egyházmegyei, országos, nemzetközi, „csillagközi” (Szentlélek)…

A kapcsolatok legjellemzőbb típusai: a testvéri együttlét, a nyitott kapu programok (teadélután, filmklub, táncház, koncert), a közös projektek (tábor, hittanos találkozó, szolidaritás éjszakája) és a találkozók (egyházmegyei családnap, családos lelkigyakorlat, lelkészkör).

A sivatagon csak a karavánok jutnak át

A lelkipásztori napok nyitóelőadását Jávorka Lajos, Kecskemét–Széchenyiváros plébánosa tartotta Az Egyház: közösségek közössége címmel, melyben a II. Vatikáni Zsinat tanítását saját egyházmegyei és plébániai pasztorációs tapasztalatain keresztül aktualizálta. A ma is köztünk élő Jézust szinte észre sem vesszük, igen általános a kesergő nosztalgia: régen jobban összetartottak a közösségek, ma a szekularizáció miatt egyre kevesebb az élő, működő egyházi csoport. XVI. Benedek pápa szavait idézve – „a sivatagban a magányos ember elpusztul, csak a karavánok jutnak át rajta” – felhívta a figyelmet az elidegenedő világban betöltendő feladatunkra: a Szentháromság közösségét kell megjelenítenünk a Földön. A közösségi élet fejlesztésén a lelkipásztoroknak és híveknek egyaránt munkálkodniuk kell: „A közösség közted és köztem kezdődik, az Egyház emberi kapcsolatok által építi önmagát”.

Az előadást műhelymunka követte, mely során az egyházmegyét szimbolizáló fára a résztvevők felhelyezték az aktívan működő közösségeket – a fa gyümölcseit. A felírt projektek mellé a kapcsolattartó személyek neve és elérhetősége került, hogy ebből hamarosan egy mindenki számára elérhető egyházmegyei címtár készüljön.

Az egyházmegyéért felajánlott taizéi lelkiségű esti szentségimádást hangulatos teaház követte, ahol lehetőség nyílt a személyes kapcsolatok építésére, erősítésére.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>