Cikkek listázása

Visszatekintés a Szent Erzsébet-évre

Tegyétek boldoggá az embereket!

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

Hamarosan véget ér a jubileumi Szent Erzsébet-év. Lapunk munkatársa felkereste egyházmegyénk városát, Sárospatakot, Szent Erzsébet szülővárosát, ahol Bodnár Boglárkának, a Szent Erzsébet Iroda munkatársának segítségével áttekintették az év legfontosabb eseményeit.

– Melyek azok a programok, amelyeket kiemelne az eseményekben gazdag jubileumi évből?

– Elsősorban a Szent Erzsébet Jubileumi Év megnyitását kell megemlítenünk. Ez volt az első akkordja ennek a nagyon szép, kulturális, tudományos és egyházi programokkal fűszerezett évnek. A megnyitó november 19-én volt Budapesten, a Szent István-bazilikában, azt követte a Szent Erzsébet Rózsája-díj átadása, illetve egy nagyon szép koncert a Művészetek Palotájában.

Azóta rengeteg zarándok érkezett Sárospatakra, akik az oltárra kihelyezett Szent Erzsébet-ereklye előtt vesznek részt szentmisén.

Kiemelkedő jelentőségűek voltak a pünkösdi ünnepségek is mind egyházi, mind kulturális szempontból. A jubileumi év zárása pedig november 18-án lesz Erdő Péter bíboros úr vezetésével.

Sok kulturális program várta és várja még a látogatókat: Harmonia Terrena címmel egy misztériumjáték bemutatójára készülünk, a gyimesfelsőloki a Szent Erzsébet Gimnázium kórusa is szerepelt nálunk és több más magyarországi városban is. Zemplén Fesztivál volt augusztusban, amelynek során számos hangversenyt Szent Erzsébet tiszteletére ajánlottak.

November 10-én újkori operabemutatóra invitáljuk a zeneszerető közönséget: Erkel Ferenc és Doppler Ferenc kétfelvonásos munkája hangzik majd el Szent Erzsébet életéről.

Több tudományos konferenciát is szerveztek, amelyek városunk szülöttjének életét, kultuszát dolgozták fel: kiemelném az ELTE májusban rendezett konferenciáját, június végén pedig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága szervezett zarándoklatot és konferenciát. Ezen sok előadás hangzott el Szent Erzsébetről, a családról a mintegy 600 zarándok jelenlétében. Október 5-én pedig a miskolci, a debreceni és a kolozsvári akadémiai bizottság szervez egy konferenciát a sárospataki Rákóczi Múzeumban.

Fontosnak tartottuk az év programjának kialakításakor, hogy a fiatalokat is megszólítsuk. Minden korosztály számára többféle pályázati lehetőséget biztosítottunk. Meghirdettünk egy amatőr színjátszó fesztivált is a pünkösdi Szent Erzsébet-ünnepség keretén belül, erre is többnyire gyermekcsoportok jelentkeztek. A Kárpát-medencei szintű tanulmányi versenyünknek pedig áprilisban volt a döntője.

– Egy régi, de új épületben, a Szent Erzsébet Házban beszélgetünk. Ez az épület kiállításoknak is helyt ad. Milyen kiállítások voltak, vannak – nemcsak ebben az épületben?

– Ez az épület 1917-ben épült, és eredetileg római katolikus fiú elemi iskola volt. Évekkel ezelőtt kapta vissza az Egyház nagyon leromlott állapotban. Sokáig üresen áll, de a jubileumi év közeledte nagyobb lendületet adott, így elkezdődhetett a felújítás. 2007. május 19-én Seregély érsek úr nyitotta meg nemcsak a házat, hanem azt a kiállítást is, amelyen mintegy 50 kortárs képző- és iparművész munkája látható.

Áprilisban a németországi hesseni evangélikus egyházzal közösen nyílt meg egy kiállításunk, amely a Korona, Kenyér és Rózsák címet viselte, és amely Szent Erzsébet életét, kultuszát mutatja be a középkortól napjainkig mintegy 33 tablón.

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában Szeifrid Zoltán kisvárdai grafikusművész Szent Erzsébetről készült grafikái láthatók.

A várban az In memoriam Sanctae Elisabet című emlékkiállítás látható, ez a múlt emlékeit mutatja be a középkortól a 20. század első feléig.

– A jubileumi év során sok egyházi program, zarándoklat célpontja volt a város. Mi a tapasztalata a zarándoklatokról?

– Sokféle plébániai csoport, lelkiségi mozgalom szervezett zarándokutat Sárospatakra. A legkülönbözőbb helyszínekről érkeztek, még az ország legtávolabbi részeiből, Szombathelyről, Pécsről is. A ferencesek, a ferences harmadrendiek több csoporttal is eljöttek. De a Karitász keretén belül is sok zarándok érkezett.

Külföldről is sokan felkeresték Szent Erzsébet szülőhelyét. Sokan jöttek Olaszországból és természetesen Németországból is. Szép emlékként őrzöm a Marburgból érkezett zarándokok ittlétét, akiknek a vezetője az a Gerald Jaksche volt, aki maga is Szent Erzsébet-kutató. Több könyve jelent már meg ebben a témában. A rotundára volt kíváncsi, emlékül egy követ vitt el a marburgi templom oltárára.

Az ide zarándokló hívek szentmisén vehetnek részt. A helyi egyházközség készül ezekre az alkalmakra. Személyes találkozásra is lehetőség nyílik a plébánián, a hívek megkínálják a zarándokokat üdítővel, pogácsával, akik ezután meglátogatják a Szent Erzsébet Házat. Ha kell, idegenvezetést is biztosítunk.

A zarándokok többféle emléktárgyat vásárolhatnak, például kiadványokat, képeslapokat, vászontáskát. Hamarosan egy CD is elkészül, amelyen képek lesznek többek között a kiállítás anyagáról, illetve egy film is készül, amely Szent Erzsébettel kapcsolatos magyar, német, olasz és szlovén helyszíneket mutat be.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>