Cikkek listázása

XXIII. János pápa és a II. Vatikáni Zsinat meghirdetése

„A gondolat a Mindenhatótól jött”

Szerző: Kránitz Mihály

1870-ben az I. Vatikáni Zsinat befejezetlen maradt, mivel az olasz egyesülés miatt lehetetlen volt folytatni az ígéretesen megkezdett, nagy egyházi összejövetelt és tanácskozást. Ráadásul mivel a zsinat dogmaként kimondta a pápai tévedhetetlenséget, sokan azt gondolták, hogy már nincs is szükség arra, hogy a püspökök együttesen megvitassanak bármit is, mert ezután majd a pápa egy személyben mindent megold. Jóllehet a 20. század elején voltak kísérletek arra, hogy az I. Vatikáni Zsinatot befejezzék, és megkezdett munkáját véghezvigyék, de a történelmi események, az I. és a II. világháború ezt nem tette lehetővé. XII. Piusz pápa alatt senki sem gondolt arra, hogy valaha is zsinat lesz. Egy új zsinat megvalósítása XXIII. János pápára várt, aki mint Giuseppe Roncalli látta meg a napvilágot 1881. november 25-én, a Bergamo melletti Sotto il Monte (magyarul: Hegyalja) nevű helységben.
Az egyszerű családból származó ifjú a plébánosától vett latinórákat, majd szemináriumba jelentkezett. 1904. augusztus 10-én szentelték pappá, s ezután püspöki titkár és szemináriumi spirituális lett. 1925. március 19-én nevezték ki apostoli vizitátorrá Bulgáriába, s egyúttal püspökké szentelték. 1934-ben apostoli adminisztrátor lett Törökországban és Görögországban. Ezekben az országokban megismerte a keleti ortodoxiát és az iszlámot is. Mindig együtt érzett azzal a néppel, ahol élt, és megszerette őket. 1896-tól rendszeresen vezette naplóját, amelyben leírta élményeit, benyomásait. Mindenhol megállapították róla, hogy „arca ragyog a kedvességtől”. Bárhová helyezték is, a helyi nyelven olvasta az evangéliumot, mondta beszédeit, végezte imáit, és rendszeresen látogatta az országot. Maga mondta, hogy a hangyák és a méhek szorgalmával kellett a legkisebb eredményért is állomáshelyein megküzdenie. Lélekben megszenvedte a II. világháború pusztításait, és vallotta, hogy neki mindenki felé Isten tanácsosának kell lennie, atyának, fénynek, a bátorítás szavaival.

1944 decemberében párizsi nunciussá nevezték ki, majd 1952-ben bíborossá kreálták. Ekkor alázattal mondta: „Ez nem szentség, és nincs is szentségi jellege.” 1953-ban Velence pátriárkája lett. Naplójába kinevezésekor ezt írta: „Engedelmesség és béke!” Ebben is védőszentje, Szent József példáját követte, s úgy érezte, hogy egy hatalmas munkaterület plébánosa lett. Majdnem harminc év után örömmel tért vissza szülőhazájába, s új életet hozott a velencei főegyházmegyébe. Párbeszédet folytatott munkásokkal, szegényekkel, másként gondolkodókkal. De nem csak barátságos akart lenni, hanem azt szerette volna elérni, hogy Krisztus élete jelen legyen minden emberben. Látogatta a plébániákat és Borromeo Szent Károly példája nyomán egyházmegyei szinódust hívott össze. Itt használta először a II. Vatikáni Zsinatra jellemző kifejezést, az aggiornamentót, a naprakészséget. Az Egyház mindig is fiatalos, életerős volt, most pedig a megváltozott életkörülmények között kell megnyilvánulnia. Ez együtt jár azzal is, hogy az örök igazságokat úgy kell előadni, hogy az emberek általánosságban könnyen tudjanak ezekre válaszolni.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>