700 éves a pálos rend
Közelebb vinni Istenhez a világban élő testvéreinket
Szerző: Mácsai Kornélia
A világon többfelé is léteznek pálos kolostorok. Németországban hat házban huszonöt szerzetes él, Lengyelországban húsz perjelség, mintegy százkilencven szerzetes és hetvenöt növendék. Ezen kívül Európában még Horvátországban, Franciaországban és Olaszországban vannak jelen, de kolostoruk van a Szentföldön, Dél-Afrikában és Ausztráliában is – és a felsorolás még így sem teljes.
A pálos rend történetéről dr. Aczél László Zsongor pálos szerzetessel beszélgettünk. A rendalapító Boldog Özséb az Esztergomi Főegyházmegye kanonokja volt, és „mint ilyen, megismerte a remeték életét, akik a Pilis-hegységből bejártak Esztergomba istentiszteletre, szentségekhez járultak, valamint lelki vezetés céljából is jöttek, továbbá azért, hogy az életükhöz szükséges javakat biztosítsák: az általuk gyűjtött erdei terményeket, kis, fonott kosárkákat becserélték élelmiszerre. Özséb atya többször is meghívta őket asztalához, elbeszélgettek istenszeretetről és emberszeretetről, és hogy a magányban Istent megtalálni milyen nagy lelki érték, Isten közelében az emberekért imádkozni milyen mély lelki feladat.” Ahogy Özséb egyre jobban megismeri a remetéket, maga is úgy kezd tekinteni erre az életformára, mint az Istennek szentelt lét egyik legmagasabb állapotára. „Azonban közbe szólt a történelem, a tatárjárás, és úgy tűnik, hogy Özséb atya a mongol áradatot Esztergom megerősített várában élte túl, ahol a rászorulóknak volt lelki segítségére. Aztán amikor második országalapító királyunk, IV. Béla konszolidálta a helyzetet, Özséb atya az akkori esztergomi érsek elé állt.” Az érsek nehéz szívvel hagyta elmenni kiváló segítőtársát.
Özséb egy elmélkedés alkalmával kapta a hívást Istentől, hogy gyűjtse össze a pilisi remetéket, és egy közösségben éljenek. Álmot látott, amelyben a külön lévő kis lángnyelvek egyesülve akkora tüzet alkottak, amely bevilágította a magyar éjszakát.
Egy-egy új szerzetesrend alapításához azonban pápai jóváhagyás kell. 1262-ben ezért Özséb és néhány társa Orvietóba ment, mert IV. Orbán akkor ott tartózkodott. Bár Aquinói Szent Tamás is segítségükre volt, ügyüket a pápa Pál veszprémi püspökhöz utalta megvizsgálásra. Szűkös anyagi helyzetük miatt azonban akkor még nem kaphatták meg a pápai jóváhagyást és Szent Ágoston Reguláját, amely szerint megfelelő anyagi háttér kell a közösségi élethez. Végül is 1308. december 13-án Gentilis bíboros pápai legátus adta meg a pápai engedélyt. A pápa ugyanis Károly Róbertet kívánta a magyar trónra, a pálosok pedig nagy szerepet játszottak abban, hogy az Árpád-ház kihalása után ez az Anjou-házból származó király nyerje el a magyar királyi koronát. Fia, Nagy Lajos is és főleg Mátyás király támogatta a pálos rendet, de a rend felfelé ívelését 1526-ban kettétörte a mohácsi vész. Ekkor Magyarország területén szinte alig maradt pálos kolostor. Buda felszabadulása után, 1686-ban a Felvidékről és a Dráván túli területről indult el a pálos élet megújulása, de az alig száz év alatt szépen kibontakozott fejlődést II. József császár törte meg, amikor megtiltotta a szemlélődő szerzetesrendek működését, és 1786-ban a pálos rendet is eltörölte. Az isteni Gondviselés műve, hogy VI. Piusz pápa még 1784-ben teljes önállósággal ruházta fel a lengyelországi pálos tartományt, amelyben így tovább élhetett a rend.
A kettészakadt Lengyelország, a cári Oroszország numerus claususa, valamint az első világháború szinte teljesen eltörölte a pálos rendet, noha több kísérlet is történt az újraalapításra. 1924-ben Pfeiffer Gyula államtitkár egy lourdes-i zarándoklaton indíttatás kapott, hogy a főváros szívében, a Szent Iván barlangban alakítsanak ki egy grottát a Szűzanyának. Ekkor már szerepelt a kolostor is a tervekben, amelyet 1934-ben szentelt fel Serédy Jusztinián, aki 1934. január 1-jével megadta a letelepedési engedélyt a pálosoknak. 1937-ben a Mecsekben nyílt egy templom és egy novíciusház, majd 1940-ben Pálosszentkúton (ma Petőfiszállás).
1950-ben a kommunista hatalom betiltotta a szerzetesrendek működését, a többi között a pálos rendtagokat is deportálták. 1951 húsvéthétfőjén a Sziklakápolnából is elhurcolták a szerzeteseket, akiket a Grósz József elleni koncepciós perben fel is használtak. A női tisztaság vértanújaként kötél általi halált szenvedett Vezér Ferenc, míg a többiek börtönbüntetést kaptak. 1956-ban ugyan amnesztiát kapott az összes pálos, ám papi működést így sem vállalhattak. Ezek után csak börtönbüntetés terhe mellett lehetett valaki pálos szerzetes, vagy vállalta – ahogy Zsongor atya is – az egyházmegyei szemináriumokban való képzést és az egyházmegyés papi működést. 1989 májusában a változások szele a pálosok sorsának is kedvező irányt adott, hiszen már júniusban megindulhatott a szerzetesek élete a pécsi kolostorban, majd szeptemberben a Sziklatemplom is újra kinyithatott.
A pálosok mindennapi élete teljesen Isten szolgálatában telik. „A szerzetes olyan ember, akit az Isten megszerzett magának. Olyan ember, aki Isten rabja, hiszen vele kötötte össze az életét. Ennek a külső formái a kora reggeli felkelés, az elmélkedés, a zsolozsmák, a különböző imák és a lelkipásztori munka, amely a hívek lelki segítését, a gyóntatást és a lelkivezetést jelenti. Esténként a czestochowai anyamonostorral és a világon szétszóródott testvérekkel együtt kérjük mi magyarok a Magyarok Nagyasszonyát, hogy járjon közben értünk Szent Fiánál és segítse meg a magyar népet, és hogy az Istennel eltöltött nap a Szűzanya mintája szerint valósuljon meg.”
A 700 éves évforduló alkalmából már májusban elkezdődött az ünnepségsorozat, amelyben számos ünnepi szentmise, ifjúsági találkozó, a Pálos Baráti Kör találkozói és konferenciái kaptak helyet. Júliusban Márianosztrán a Szent Sebek Búcsúját, Pálosszentkúton pedig motoros zarándoklatot rendeztek. Augusztusban a volt politikai foglyok zarándokoltak szintén Márianosztrára. Szeptemberben Kesztölc-Klastrompusztán rendezték meg a Szent Kereszt Búcsút és a kesztölci falunapot. Októberben Budapesten, a Sziklatemplomban volt a Magyarok Nagyasszonya Búcsú, majd novemberben a pécsi pálos templomé. December 3-án, a budapesti Egyetem Templomban Erdő Péter bíboros, valamint a Püspöki Kar tagjai mutattak be ünnepi szentmisét. Pálosszentkúton december 5-én, este 18 órától kezdődött az éjszakai virrasztás és engesztelés a magyarságért. „Egy ilyen ünnepi év számomra egyrészt hálaadásra indító esemény, másrészt pedig arra, hogy még inkább törekedjek megismerni pálos hivatásom történelmi gyökereit. Néhány lengyel- és németországi pálos szerzetes az idei év alkalmából először járt hazánk pálos kolostoraiban. Ez számunkra is, számukra is egységünket megalapozó és megerősítő esemény volt” – mondta el Puskás Antal pálos szerzetes.
A budapesti Sziklatemplom szinte már jelképpé vált a hangos és erőszakos város életében, hiszen messzire ellátszó keresztje akaratlanul is Isten felé irányítja minden ember gondolatait, azonban valószínűleg senki nem gondolja, hogy Budapest közepe a legideálisabb hely a remeteélethez. Zsongor atya szerint azonban a külső csend nem feltétele a szemlélődő életnek. „A világtól való elzárkózás nem azt jelenti, hogy nem törődünk a világgal, hanem azt, hogy mi Isten világával akarunk jobban törődni, és Isten szeretetével akarjuk áthatni ezt a bennünket is körülvevő világot, amelyet az Úr megteremtett, megváltott és rajtunk keresztül is meg akar szentelni. Mi a megszentelés munkájába szeretnénk beállni, és a kiengesztelődés művében részt venni. A világ így nem zavar az imádságban, nem térít el az Istentől. Inkább mi szeretnénk közelebb vinni Istenhez a világban élő testvéreinket is, akikért az Úr színe előtt állunk Első Remete Szent Pál és Boldog Özséb atyánk példája nyomán. Külön örömünkre szolgál: az évszázadokon átnyúló tisztelete miatt a Szentszék 2004. november 16-án megengedte, hogy Esztergomi Boldog Özséb áldozópapot a boldogok között tisztelhessük, és január 20-án ünnepelhessük.”
