Interjú Takács Attila zeneszerzővel
Téren és időn át Betlehembe
Szerző: Horváth István Sándor
– Szüleimmel és testvéremmel nagyszüleimnél laktunk egy kis, Vas megyei településen. Minden évben szenteste délutánján eljött a nagynéném, akivel aztán elmentünk sétálni, ha esett már hó, szánkózni. Mire hazaértünk, természetesen megjött a kis Jézus. Aztán a közös éneklés, imádkozás után kibonthattuk az ajándékokat. Majd közös vacsora és beszélgetés zárta az estét. Amikor kicsik voltunk, szüleink – nagyszüleinkre hagyva minket – átgyalogoltak a szomszéd településre, mert csak ott tartottak éjféli szentmisét. Ez a gyermekkoromból sajnos kimaradt. Autónk nem volt, busz nem járt e késői órán. Talán egy éjféli misére engem is átvittek, de már 13-14-éves lehettem.
– Gyermekként mivel igyekezett örömet szerezni a családnak? Már akkor is énekelt vagy zenélt számukra?
– Természetesen a karácsonyfa tövében mindig elénekeltük a legkedveltebb karácsonyi dalokat. Apám szájharmonikán kísérte a családot. Volt, hogy egy-egy régebbi hangszert én is a számhoz emelhettem. Mondhatnám azt is, hogy énekeltem az első szavakat is. Szülőfalumban még emlékeznek arra a kisgyermekre, aki naponta koncertet adott a falu népének. Épp a minap találkoztam egy falumbeli emberrel, s amikor mutattam neki az új CD-t, mindjárt vett is egyet a régi emlékek kedvéért.
– Melyik karácsonyi ének érintette meg a leginkább a szívét?