„Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét” (Mt 3,8)
A kíváncsi halacskák
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Érj utol, ha tudsz!
– Én gyorsabb vagyok nálad!
Egy méretes, széles testű fésűshal a kicsik közé siklott:
– Vigyázzatok, gyermekeim, ne ússzatok a sekélyebb vizekre, mert könnyen bajba kerülhettek! – figyelmeztette őket.
– Nincs szükségünk az okoskodásodra! Tudunk mi magunkra vigyázni! – feleseltek felváltva a kis halak, és hogy nyomatékot adjanak szavaiknak, a part felé indultak. – Látod, mi nem vagyunk már dedós ebihalak! És nem félünk semmitől sem!
Az igazság azonban az volt, hogy minél közelebb értek a parthoz, annál jobban remegtek az uszonyaik. Félelmüket az is fokozta, hogy a víz szokatlanul zavaros volt. Mintha valami vagy valaki felkavarta volna.
– De vajon ki vagy mi? – tanakodtak.
– Egy pillanatra ússzunk a felszínre, hogy körülnézzünk! – tanácsolta egyikük, és bár ettől az ötlettől mindannyian megrémültek, mégsem voltak olyan bátrak, hogy ezt be is vallják egymásnak. Úsztak tovább fölfelé. Látták, hogy a széles szájú fésűshal, akit apahalnak is hívnak, mert kicsinyeinek a ragadozó halak elől a szájában szokott menedéket nyújtani, követi őket. Ez megnyugvással töltötte el reszkető szívüket, és bátrabban dugták ki fejüket a hullámokból. Nem is olyan messze egy embert láttak. Már ettől halálra rémültek, hiszen mindjárt eszükbe jutottak az idősebb társaiktól hallott rémtörténetek, és a bennük szereplő horgok és hálók.