Cikkek listázása

Megkezdődött a Biblia Éve

Közös örökségünk, kincsünk a Biblia

Szerző: Bókay László

Fotó: Kovács Ágnes

A magyarországi katolikusok és protestánsok a 2008-as esztendőben meghirdették a Biblia Évét. Az ilyen ökumenikus összefogásnak nyugat-európai előzményei vannak: német katolikusok és protestánsok 2003-ban az ortodoxokkal közös programot hirdettek Svájcban, Liechtensteinben, Luxemburgban és Ausztriában, hogy Isten szavát helyezzék életük középpontjába. Akkor a „Keress és találj” címet, míg a mostani magyarországi szervezők a „Boldog, aki olvassa” mottót választották a Biblia Évének.

Az előzmények Magyarországon 2006 szeptemberére nyúlnak vissza, amikor a tizenkét magyarországi protestáns és ortodox felekezet bibliamunkáját összefogó Magyar Bibliatársulat Alapítvány és a Katolikus Egyház döntött a Biblia Éve előkészítéséről. Ennek megnyitója idén az ökumenikus imahét ünnepélyes kezdetén, 2008. január 20-án volt, amely kapcsolódik ahhoz, hogy ekkor emlékezünk Szent Pál apostol megtérésére, amikor egy héten át szerte a világban imádkozunk a keresztények egységéért. Az idei esztendőben emlékezik a keresztény világ a Szentírás talán legnagyobb hatású szerzőjére, a kétezer éve született Szent Pálra is. János mellett őt tartjuk a teológia megalapítójának. A korabeli keresztény közösségekhez írt levelei az Evangéliumok előtt születtek, s bár nem tartozott az apostolok közé, a damaszkuszi úton való megtérése után hatása rendkívüli volt – tanulmányai, műveltsége révén a legkülönfélébb felfogású és képzettségű embereknek tudta hirdetni Jézus tanítását.

A határon túli közösségek is ünneplik a Biblia Évét

A Biblia Évéhez több határon túli magyar közösség is csatlakozott, illetve jelezte csatlakozási szándékát. Január elején a felvidéki dióspatonyi egyházközségben gyűltek össze a dunaszerdahelyi és a somorjai esperesi kerület papjai, hogy megkezdjék a lelki előkészületet a Biblia Évére, amelyet január 18-án nyitott meg Orosch János pozsony-nagyszombati segédpüspök, általános helynök a szentantali kegyhelyen. Szentbeszédében kiemelte: a Biblia tanítása minden korban és minden körülmények között aktuális, ezért eligazítást adhat nehéz időkben is. Hozzátette, más vallások hívei – muszlimok, zsidók – kitűnően ismerik szent könyveiket, amely példát adhat sok katolikus családnak is, hogy megismerjék a Szentírást. A Felvidéken többek között biblikus tanulmányi napokat, ifjúsági és ministránstalálkozókat, zarándoklatokat szerveznek, valamint folytatódik a Felvidéki Imakilenced, a Regnum Marianum Akadémia, s egyéb biblikus tárgyú előadások is lesznek. Honlap is készül majd – a magyarországihoz hasonlóan – a Biblia Éve eseményeinek összefoglalására. A főbb rendezvények védnökségét Orosch János püspök vállalta.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>