Cikkek listázása

Bosco Szent Jánosról (1815-1888) halálának 120. évfordulóján

„Várlak benneteket a mennyországban…”

Szerző: Lengyel Erzsébet

Azt mondják, nem sok szerzetesi közösségben él ennyire elevenen a rendalapító személye, mint a szaléziaknál. A világ egyik legnépesebb rendjében minden kontinensen, 128 országban, számtalan közösségben, szalézi házban és intézményben ismerik, szeretik és emlegetik naponta, mint közülük valót, Bosco Szent Jánost vagy egyszerűen Don Boscót, a fiatalok atyját és mesterét, a példaképet és vezetőt. Pedig egyáltalán nem látszik különlegesnek: egy félárva, tanyasi, szegény, olasz parasztfiú volt, aki megvalósította álmát – pap lett, és a fiatalságnak szentelte életét. Dióhéjban ennyi.
Ha az ember először találkozik egy szalézi szerzetessel, nagyon gyorsan megtapasztalja, milyen nagy szeretettel, szinte rajongva beszél Don Boscóról – és máris azon veszi észre magát, hogy rabul ejtette a rend lelkiségének alapját képező, tőle örökölt, szeretetteljes, vidám, családias légkör. A gyerekeket elvarázsolják Bosco Jancsi gyerekkori élményei – hiszen ő egyike azoknak a szenteknek, akiknek a gyermekkorát is jól ismerjük. Rácsodálkoznak, hogy ő is csintalankodott néha, hogy volt egy rigója, hogy bűvészkedett, futóversenyt, rúdmászást nyert, hogy fejből fújta a tankönyvet…

Sok híres ember írt Don Boscóról, méltatta sokoldalú egyéniségét, ismerte el értelemre, vallásra és szeretetreméltóságra épülő pedagógiai módszerének kiválóságát. II. János Pál pápa a Iuvenum Patris kezdetű levelében külön kihangsúlyozta rendkívüli nevelői kvalitásait. Az idei évben a szalézi családban Don Bosco halálának 120. évfordulójára emlékeznek világszerte, de személye ma is eleven, munkája időszerű. Papi jelmondata („Da mihi animas, cetera tolle” – Lelkeket adj, a többit vedd el) aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ugyanezt a vezérgondolatot választotta a rend mexikói származású főnöke, Don Bosco kilencedik és egyben első nem olasz utóda, Don Pascual Chávez a februártól áprilisig Rómában zajló 26. Egyetemes Rendi Káptalan vezérgondolatának.

Don Bosco a nevelés legfőbb eszközének a nevelő személyiségéből áradó sugárzó szeretetet tekintette. Ezt bizonyítja egyik híres mondása: „Nekem elég az, hogy fiatalok vagytok, és máris nagyon szeretlek benneteket.” Az általa alapított rendet nem magáról, hanem példaképéről, Szalézi Szent Ferencről nevezte el, akinek pártfogásába ajánlotta fiait.

Az ifjúságért élő oktató-nevelő szerzetesrend tagjai töretlen lelkesedéssel, dinamizmussal és nagy szeretettel viszik ma is a hétköznapokban megélhető reményteljes hit ajándékát a fiatalok közé. Megtalálhatjuk őket mindenhol, ahol fiatalok vannak, a játék és a szórakozás perceit is együtt töltik velük, ismerik életüket, szeretik, amit a fiatalok szeretnek, jelenlétükkel és példájukkal nevelnek – éppen úgy, mint egykor Don Bosco.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>