Cikkek listázása

Bosco Szent Jánosról (1815-1888) halálának 120. évfordulóján

„Várlak benneteket a mennyországban…”

Szerző: Lengyel Erzsébet

Azt mondják, nem sok szerzetesi közösségben él ennyire elevenen a rendalapító személye, mint a szaléziaknál. A világ egyik legnépesebb rendjében minden kontinensen, 128 országban, számtalan közösségben, szalézi házban és intézményben ismerik, szeretik és emlegetik naponta, mint közülük valót, Bosco Szent Jánost vagy egyszerűen Don Boscót, a fiatalok atyját és mesterét, a példaképet és vezetőt. Pedig egyáltalán nem látszik különlegesnek: egy félárva, tanyasi, szegény, olasz parasztfiú volt, aki megvalósította álmát – pap lett, és a fiatalságnak szentelte életét. Dióhéjban ennyi.
Ha az ember először találkozik egy szalézi szerzetessel, nagyon gyorsan megtapasztalja, milyen nagy szeretettel, szinte rajongva beszél Don Boscóról – és máris azon veszi észre magát, hogy rabul ejtette a rend lelkiségének alapját képező, tőle örökölt, szeretetteljes, vidám, családias légkör. A gyerekeket elvarázsolják Bosco Jancsi gyerekkori élményei – hiszen ő egyike azoknak a szenteknek, akiknek a gyermekkorát is jól ismerjük. Rácsodálkoznak, hogy ő is csintalankodott néha, hogy volt egy rigója, hogy bűvészkedett, futóversenyt, rúdmászást nyert, hogy fejből fújta a tankönyvet…

Sok híres ember írt Don Boscóról, méltatta sokoldalú egyéniségét, ismerte el értelemre, vallásra és szeretetreméltóságra épülő pedagógiai módszerének kiválóságát. II. János Pál pápa a Iuvenum Patris kezdetű levelében külön kihangsúlyozta rendkívüli nevelői kvalitásait. Az idei évben a szalézi családban Don Bosco halálának 120. évfordulójára emlékeznek világszerte, de személye ma is eleven, munkája időszerű. Papi jelmondata („Da mihi animas, cetera tolle” – Lelkeket adj, a többit vedd el) aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ugyanezt a vezérgondolatot választotta a rend mexikói származású főnöke, Don Bosco kilencedik és egyben első nem olasz utóda, Don Pascual Chávez a februártól áprilisig Rómában zajló 26. Egyetemes Rendi Káptalan vezérgondolatának.

Don Bosco a nevelés legfőbb eszközének a nevelő személyiségéből áradó sugárzó szeretetet tekintette. Ezt bizonyítja egyik híres mondása: „Nekem elég az, hogy fiatalok vagytok, és máris nagyon szeretlek benneteket.” Az általa alapított rendet nem magáról, hanem példaképéről, Szalézi Szent Ferencről nevezte el, akinek pártfogásába ajánlotta fiait.

Az ifjúságért élő oktató-nevelő szerzetesrend tagjai töretlen lelkesedéssel, dinamizmussal és nagy szeretettel viszik ma is a hétköznapokban megélhető reményteljes hit ajándékát a fiatalok közé. Megtalálhatjuk őket mindenhol, ahol fiatalok vannak, a játék és a szórakozás perceit is együtt töltik velük, ismerik életüket, szeretik, amit a fiatalok szeretnek, jelenlétükkel és példájukkal nevelnek – éppen úgy, mint egykor Don Bosco.

Torinótól rövid, mintegy 30 kilométernyi távolságot megtéve eljuthatunk a szent gyermekkorának helyszínére, a szelíd dombok között megbúvó Becchi tanyára, amit ma Colle Don Boscónak vagy az Ifjúság dombjának neveznek. Don Bosco szülőháza helyén monumentális templom áll, melynek altemplomában egy magyar kápolna is van, jelezve: a rend legkisebb tartománya is hozzájárult, hogy az alapítónak méltó emléket állítsanak. A templomba belépve a feltámadt Krisztus nyolc méter magas hársfaszobra üdvözli a látogatót, hirdetve a szalézi lelkiségben megélt hit örömét.

A Becchi-beli szegényes parasztházban élte Bosco Jancsi gyermekkora nagy részét, itt álmodta kilenc éves korában azt az álmot, amely egész életét meghatározta. A ház előtt édesanyja, Margherita Occhiena szobra fogadja a látogatót, akit gyermeki egyszerűséggel Margit mamának nevez a szalézi család. A fiatalon megözvegyült, egész életében keményen dolgozó parasztasszony kiváló nevelési gyakorlata képezi alapját Don Bosco megelőző pedagógiai módszerének.

Bejárva Asti tartomány településeit, nyomon követhetjük Don Bosco ifjú éveit és munkásságának kezdeteit – Castelnuovo, Moglia major, Morialdo, Chieri –, hogy végül eljussunk Torino Valdocco nevű városnyi peremkerületébe, amely még mindig élénken őrzi Don Bosco szellemét. Eljutni ide, és a forrásból új erőt meríteni – ez az álma mindenkinek, aki behatóbban megismerte a szalézi szellemiséget. Valdoccóban számos kapualj, házfal, kápolna rejt emléktáblát, melyek alapján szinte lépésről lépésre követhetjük a szent mozgalmas életét. Betérhetünk az Assisi Szent Ferenc-templomba, melynek pici udvarában kezdte meg Don Bosco később monumentálissá duzzadó életművét, de Valdoccóban van az első oratórium is, mely azóta folyamatosan működik. Bemehetünk Don Bosco szobáiba, megláthatjuk, hol élt, emellett a legmodernebb multimédiás berendezések segítségével is megismerkedhetünk a szalézi rend munkájával. Imára hív a kis Pinardi-kápolna, de imádkozhatunk a Szalézi Szent Ferenc-templomban, melyet Don Bosco építtetett, és a Segítő Szűz Mária-bazilikában, ahol földi maradványai nyugszanak több szalézi szentével és boldogéval együtt.

Don Bosco nem egyszerűen egy szerzetesrendet alapított, hanem egy „lelki családot”, melynek a szerzetesek és nővérek mellett azok a világiak is teljes értékű tagjai lehetnek, akik szalézi szellemben tevékenykednek a fiatalok javára, osztozva a lelkiség ajándékaiban. A szalézi gondolkodás fordítva működik: nem vonszolja erővel Istenhez a fiatalokat, hanem elviszi Istent közéjük, mintegy eléjük élve egy mindenki számára elérhető, életörömmel és optimizmussal teli hitet, amit megjátszani nem lehet, mert csak annak működik, akiben valóban ott él Isten. Ez a csoda tette Don Bosco fiait az egyik legnagyobb renddé a világon. Szenvedélyes, tevékeny, önátadó szeretet a szaléziaké, mely az ifjúságért végzett munkán át kapcsolódik Krisztushoz. Bosco Szent János pedig jó atyaként szüntelenül ott van mellettük, és folyamatosan gondoskodik tennivalóról: mindig újabb fiatalokat vezet hozzájuk, akiknek ifjú életét hitük legszebb tanúságtételeként vezethetik Krisztushoz.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>