Cikkek listázása

Az egri kispapok lapja

Gaudete

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

A Gaudete az Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi és Egyházművészeti Társulatának és az Egri Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzatának a kiadványa. Főszerkesztőjét, Miklós Zalán negyedéves kispapot az újság múltjáról és jelenéről kérdeztünk.
– Kiknek szól, kiknek írják az újságot?

– Amikor megszületett, a cél az volt, hogy a kispapok írói vénájukat is kipróbálhassák. Azóta gyökeres profilváltás történt, mert a hívekhez, a szemináriumon kívül élő emberekhez is eljut az újság. Ezért arra törekszünk, hogy a szeminárium életét bemutatva lássák, nem búra alatt élő emberek vagyunk, hanem olyanok közössége, akik egy célért jöttek ide: hogy Isten népének szolgálatára adják az életüket, és mellette újságszerkesztéssel – mint az evangélium hirdetésének egyik formájával – is foglalkoznak.

– A kiadvány címe Gaudete. Mit jelent a szó?

– A latin gaudeo igéből származik, a jelentése: örüljetek. Ez a cím kifejezi a célunkat: örömet szerezni az újság cikkeivel az embereknek, ugyanakkor önmagunknak is azáltal, hogy a többi embernek örömet szereztünk.

Címét indulásakor kapta. Először 1987 adventjének 3. vasárnapján, az öröm vasárnapján jelent meg. Volt már előzménye, egy Hírharang című újság, amely utoljára 1893. október 22-én jelent meg. A Gaudete néhány lelkes kispap (Kormos Miklós, Juhász Imre, Linczenbold József, Mischinger Ferenc és mások) kezdeményezésére indult el. 1987-ben elsősorban még belső terjesztésben, később, a rendszerváltás után már ki tudták küldeni a szemináriumon kívül élő embereknek is.

– Annak idején jómagam is részt vettem a szerkesztésében, és emlékszem, hogy ollóval körbevágva az egyes cikkeket, grafikákat, betűket papírra ragasztottuk és úgy fénymásoltuk. Ma már szerénynek tekinthető eszközökkel készült akkor a lap, most viszont már nyomdai technológiával. Formailag, külalakját tekintve hogyan változott az újság?

– Még őrzünk régi példányokat, amelyeken rajta van az ollóval kivágott kis embléma, a kézzel rajzolt betűk, de most már teljes mértékben számítógépen tördelik és szerkesztik a kispapok. A nyomdai munkát egy egri nyomda végzi. Gondolkoztunk azon, hogy nagyobb formát vezetünk be, nagyobb képekkel, betűkkel, esetleg színesben. Anyagi lehetőségeink azonban korlátozottak, ezért maradtunk a régi formátum mellett. Az újság címlapja azonban színes, a belső oldalak pedig a képekkel együtt fekete-fehérek.

– Hogyan épül fel az újság, milyen rovatokat, témákat találunk benne?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>