Cikkek listázása

Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál – idén ötödször

Időívek

Szerző: Varga Mátyás

Idén is az augusztus 20-át követő hétvégén (augusztus 22-24.) kerül sor a Pannonhalmi Főapátságban az Arcus Temporum művészeti fesztiválra, amely bátorságával és sajátos látásmódjával az elmúlt négy évben kivívta mind a szakma, mind pedig a közönség elismerését.
A Pannonhalmi Főapátság középkori temploma az utóbbi években – a hagyományos orgona- és kóruskoncertek mellett – egyre gyakrabban adott otthont kamarazenei hangversenyeknek. A közönség kezdetben inkább csak a monostor lakóiból és az iskola diákjaiból állt. Különösen jól sikerültek azok a koncertek, ahol régit és újat úgy sikerült egymás mellé állítani, hogy bennük térben és időben távoli világok találkoztak egymással.

Ennek a tapasztalatnak a birtokában fogalmazódott meg a szervezőkben az „Arcus Temporum” („Időívek”) zenei fesztivál gondolata, amely lényegében a már meglévő gyakorlatot szeretné szervezett formában a nagyközönség számára is elérhetővé tenni. Mint ahogy az elnevezés mutatja, a pannonhalmi fesztivál elsődleges törekvése lenne bizonyos „időívek” megrajzolása a különböző művészeti ágak (zene, színház, képzőművészet és idéntől a filmművészet) egy-egy időben távoli pontja és a kortárs alkotások között.

Az Arcus Temporum 2008-ban is igen gazdag és önmagában is figyelemfelkeltő zenei programmal jelentkezik. A fesztivál hagyománya, hogy minden évben meghív és vendégül lát egy olyan zeneszerzőt, aki bár az európai kortárs zene élvonalába tartozik, Magyarországon azonban jobbára ismeretlen, s akinek művei – hazai és külföldi muzsikusok kiváló tolmácsolásában – valamelyik klasszikus komponistával párba állítva hangzanak el. Így volt már a fesztivál vendége az orosz-tatár Sofia Gubaidulina, az olasz Salvatore Sciarrino és az ukrán Valentin Silvestrov.

A 2008 augusztusára a meghívott komponista a dán Ben Sørensen, akinek klasszikus társa Pjotr Iljics Csajkovszkij lesz.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>