„Az alkotó embert túl kell, hogy éljék az alkotásai”
Kaposvár építész díszpolgára
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Lőrincz Attila
E gondolatokkal a nyolcvanon túli Szigetvári György legújabb, Gondolatok a virágok városában című könyvében találkozhatunk. A korát meghazudtolóan energikus építész, aki jelenleg az általa tervezett hidasi református templom építését felügyeli, Kaposvár díszpolgára lett. Kevés ember félti és óvja nálánál megszállottabban a somogyi megyeszékhely értékeit. Aktív éveiben 116 műemléket állíttatott helyre.
– A rendszerváltás szimbóluma lett a Lorántffy iskola új épülete, hiszen Bellai Zoltán lelkész úrral közösen határoztuk el: csináljunk egy iskolát a Munkásőrség megyei parancsokságának lelakatolt épületéből – mondta. – Helyreállítottuk a Mozi Múzeumként működő, hajdani gyülekezeti házat is, és a most százéves református templomot is rendbe tettük.
– Mi vonzotta a műemlék-helyreállításban, a templomtervezésben? Isten üzent, s az üzenetet komolyan vette?
– Az égiekkel nemcsak kiskoromban volt jó a kapcsolatom, hanem most is; feleségemmel a székesegyházba járunk. Édesapám korán meghalt, így mélyen vallásos édesanyám maga nevelte a három árvát. Istenhite átsugárzott ránk, gyerekekre is. Weisz György, a kaposvári Szent Imre-templom plébánosa kiváló hittanára volt az akkori Somssich, ma Táncsics gimnáziumnak. A nagy tudású, különös műveltséggel rendelkező, több nyelven beszélő, velünk együtt focizó, modern gondolkodású pappal haláláig barátságban maradtunk. A hit titkaira ő nyitotta fel a szememet, de ennek ára is volt, ugyanis letartóztatták. Azzal vádolták a katolikus papot, hogy lázít a diákok körében. Mi pedig az ellen lázadtunk, hogy lecsukták, és azt skandáltuk: „Míg az atya nincs velünk, iskolába nem megyünk!” Ki is engedték, de hamarosan elhelyezték. Rajta kívül ugyancsak sokat tanultam Gosztonyi Gyulától, a pécsi püspökség főépítészétől, aki rokonunk volt. Ő is mindent elkövetett a műemlékmentés terén.
Kaposvár legújabb díszpolgára azt vallja: az alkotó embert túl kell, hogy éljék az alkotásai. Az építészet pedig nem más, mint megfagyott muzsika. Ahogy szalad az idő, az építészeti értékek megmaradnak. Azért, hogy védjék az emberiséget. Jól illusztrálta ezt a gondolatot a „Helyettem a templomok beszéljenek” című kiállítása is. A református templomokon kívül Somogyjádon és Marcaliban tervezett egy-egy isteni hajlékot a katolikusoknak is, Mernyén pedig egy ökumenikus imaházat, amelynek már megvan az építési engedélye.
Kaposvár patinás kávézójában, a védett bútorokkal berendezett Stühmerben beszélgetünk, ahova fiatalabb korában éppúgy betért, mint most. Szigetvári György feleségével, Piroskával mindennap itt kortyolja el az ebéd utáni feketét. Képzeletben ötvennyolc évet ugrunk vissza az időben, amikor friss diplomásként a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott.
– Emlékszem, éppen a névnapomon, április 24-én felkeresett egy ávós alezredes, és kivitt a város szélére, a Füredi úti laktanya helyére, és azt mondta: „ezen a helyen október 15-re egy laktanyának kell állnia. Ha addigra elkészül, akkor kitüntetjük, ha nem, akkor kiválaszthatja magának azt a falat, ahol agyonlőjük. Most pedig induljon be gyalog a munkahelyére!” Nem bíztam abban, hogy elkészülhet határidőre, október 15-re mégis készen lett az épületegyüttes.
