„Az alkotó embert túl kell, hogy éljék az alkotásai”
Kaposvár építész díszpolgára
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Lőrincz Attila
E gondolatokkal a nyolcvanon túli Szigetvári György legújabb, Gondolatok a virágok városában című könyvében találkozhatunk. A korát meghazudtolóan energikus építész, aki jelenleg az általa tervezett hidasi református templom építését felügyeli, Kaposvár díszpolgára lett. Kevés ember félti és óvja nálánál megszállottabban a somogyi megyeszékhely értékeit. Aktív éveiben 116 műemléket állíttatott helyre.
– A rendszerváltás szimbóluma lett a Lorántffy iskola új épülete, hiszen Bellai Zoltán lelkész úrral közösen határoztuk el: csináljunk egy iskolát a Munkásőrség megyei parancsokságának lelakatolt épületéből – mondta. – Helyreállítottuk a Mozi Múzeumként működő, hajdani gyülekezeti házat is, és a most százéves református templomot is rendbe tettük.
– Mi vonzotta a műemlék-helyreállításban, a templomtervezésben? Isten üzent, s az üzenetet komolyan vette?
– Az égiekkel nemcsak kiskoromban volt jó a kapcsolatom, hanem most is; feleségemmel a székesegyházba járunk. Édesapám korán meghalt, így mélyen vallásos édesanyám maga nevelte a három árvát. Istenhite átsugárzott ránk, gyerekekre is. Weisz György, a kaposvári Szent Imre-templom plébánosa kiváló hittanára volt az akkori Somssich, ma Táncsics gimnáziumnak. A nagy tudású, különös műveltséggel rendelkező, több nyelven beszélő, velünk együtt focizó, modern gondolkodású pappal haláláig barátságban maradtunk. A hit titkaira ő nyitotta fel a szememet, de ennek ára is volt, ugyanis letartóztatták. Azzal vádolták a katolikus papot, hogy lázít a diákok körében. Mi pedig az ellen lázadtunk, hogy lecsukták, és azt skandáltuk: „Míg az atya nincs velünk, iskolába nem megyünk!” Ki is engedték, de hamarosan elhelyezték. Rajta kívül ugyancsak sokat tanultam Gosztonyi Gyulától, a pécsi püspökség főépítészétől, aki rokonunk volt. Ő is mindent elkövetett a műemlékmentés terén.
Kaposvár legújabb díszpolgára azt vallja: az alkotó embert túl kell, hogy éljék az alkotásai. Az építészet pedig nem más, mint megfagyott muzsika. Ahogy szalad az idő, az építészeti értékek megmaradnak. Azért, hogy védjék az emberiséget. Jól illusztrálta ezt a gondolatot a „Helyettem a templomok beszéljenek” című kiállítása is. A református templomokon kívül Somogyjádon és Marcaliban tervezett egy-egy isteni hajlékot a katolikusoknak is, Mernyén pedig egy ökumenikus imaházat, amelynek már megvan az építési engedélye.
Kaposvár patinás kávézójában, a védett bútorokkal berendezett Stühmerben beszélgetünk, ahova fiatalabb korában éppúgy betért, mint most. Szigetvári György feleségével, Piroskával mindennap itt kortyolja el az ebéd utáni feketét. Képzeletben ötvennyolc évet ugrunk vissza az időben, amikor friss diplomásként a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott.
– Emlékszem, éppen a névnapomon, április 24-én felkeresett egy ávós alezredes, és kivitt a város szélére, a Füredi úti laktanya helyére, és azt mondta: „ezen a helyen október 15-re egy laktanyának kell állnia. Ha addigra elkészül, akkor kitüntetjük, ha nem, akkor kiválaszthatja magának azt a falat, ahol agyonlőjük. Most pedig induljon be gyalog a munkahelyére!” Nem bíztam abban, hogy elkészülhet határidőre, október 15-re mégis készen lett az épületegyüttes.
– S akkor jött az elismerés?
– Igen. Valóban kitüntettek. Huszonnégy évesen a Munka Érdemrend bronz fokozatát kaptam meg. Én voltam az ország legfiatalabb kitüntetett építésze. Még a rádió is megkeresett.
Szigetvári György 1951-ben a vállalat főmérnöke volt, 56-ban viszont a munkástanács elnöke, a Zrínyi Kör alapítója. Őrizetbe vették, majd elbocsátották az állásából. Örök emléke marad 1956. október 19., amikor a kaposvári moziban egy vitakörön megjelent Tildy Zoltán, aki a közeli Szennában református lelkészként szolgált. Az építész egy rövid ideig Pécsett kereste kenyerét, majd 1961-ben visszahívták Somogyba. A Somogytervnél huszonnégyen dolgoztak akkoriban. Szigetvári György vezetése alatt kétszáz főre duzzadt az alkalmazotti létszám. Az ország legelismertebb vidéki tervező vállalataként működött olyan kiválóságokkal, mint Egyed Tibor, Lőrincz Ferenc, dr. L. Szabó Tünde, Kampis Miklós. Kaposvár díszpolgára arról is mesélt, milyen komoly harcot vívtak, hogy maradjon meg a jelenlegi sétáló utca egy része, ugyanis a gyönyörű, gipszstukkós épületeket le akarták bontatni, hogy jobban érvényesüljön a Megyeháza, meg arról, hogy a 333 lakásos sávház a szocializmus szobraként tör az égbe. Ez ellen – sajnos – semmit sem tehettek, mint ahogy a panelprogram ellen sem.
A vállalatnál a műemlékvédelemre esküdtek fel, s így újulhatott-szépülhetett meg a világörökség részét képező Hollókő, valamint az Európai Nostra-díjas Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény és a szántódpusztai majorsági épületegyüttes vagy a grábóci templom.
Szigetvári György sorra írta könyveit a somogyi építészeti emlékekről, régi kaposvári épületekről, egy időben a Somogyország hetilap kiadója is volt. Majd született egy film dr. Szili Ferenc nyugalmazott levéltár-igazgatóval közösen, amelyet újabb követett legutóbbi könyvéből, ennek Szerafin Zoltán volt az operatőre.
A nyolcvanas években „Mi lesz veletek, somogyi falvak?” címmel terjedelmes tanulmányt közölt tőle a Levéltári Évkönyv, és óriási botrány lett, mert le merte írni: előbb-utóbb arctalanná válnak a kistelepülések, bezárják az iskolákat, és az emberek eltemetik egymást. Megtámadta a párt, a megyei tanács vezetése, de a balatonszabadi téeszelnöknek köszönhetően – aki igazolta, hogy a szerző a valóságról mesél művében – megúszta egy figyelmeztetéssel: ne lázítson a szocializmus ellen…
Kaposvár építész díszpolgára háromezres könyvtárral büszkélkedhet. Amikor beviszi ügyvédi hivatalába a már nagymama „kislányát”, s túlvan a napi ezer méteres úszáson – emellett harmincnégy éve kitart –, az ebéden és a kávén, kezébe veszi az éppen aktuális könyvet. Most egyik kedves Márai-kötetét, a Harminc ezüstpénzt olvassa. Sokat gondolkodik Jézuson, akit a világtörténelem legnagyobb alakjának tart, s azon is, hogy ha a tízparancsolat alapján szerveznénk életünket, akkor minőségében más életet élhetnénk.
Az Ybl-díjas építészt, akinek két dédunokája van, arról is kérdeztem, melyik a legmegragadóbb bibliai története. Azt mondta, a pilátusi ítélettől a kereszthalálig vezető dráma; a passió, Jézus Krisztus szenvedéstörténete, értünk, emberekért.
