Kocsis Péter Fülöp szerzetes a görög katolikusok új püspöke
Örökség és küldetés
Szerző: Kondás Sándor
a magyarországi görög katolikusok püspökének. A hír ámulatba ejtette a papokat és a híveket egyaránt. A hálaadás után engem is efféle kérdések kerítettek hatalmukba:
Mi mindennek kellett egybeesnie ahhoz, hogy ez a csoda megtörténjen? Vajon nyomon követhető-e, tetten érhető-e egy család életében Isten tervének fokozatos kibontakozása?
A válaszért Szegedre mentem. Fülöp atya szüleivel és három lánytestvérével beszélgettem. Egymásnak adják
a szót, amint gyerek-
és ifjúkorukat felidézik.
Margit néni: – Márti ugyanis akkor volt menyasszony, Péter pedig másodéves szeminarista, és akkor még udvarolt. Mindenképpen szerettek volna hazatelefonálni, és ehhez kellett a pénz.
Pista bácsi: – Az egymáshoz tartozás, ez jellemzi most is a testvéreket. Ennek mi azért örülünk nagyon, mert ritka, hogy a testvérek ennyire szeretik egymást, mint ahogy a mieink. És ez megvolt végig.
Margit néni: – Péter óvodás korában mondta először, hogy ő pap lesz. Többet erről nem beszéltünk. Érettségi előtt, negyedik osztály elején bejelentette, hogy egyetemre megy, matematika-fizika szakra. Csak félévkor mondta meg, hogy pap szeretne lenni.
Pista bácsi: – Eredetileg latin szertartásban nevelkedett – Janka főtisztelendő úr még össze is szidott: miért nem járatom Pétert görög misére? –, de hát tanárok voltunk, ezért abban a kommunista korban a család nem jöhetett a Lechner téri templomba. A jezsuita templomba jártunk, ahol egy kitűnő római katolikus pap, Vecsey András atya mellett nevelkedett Péter. Ő segítette papi hivatásának kibontakozását, annyira, hogy tőle kérdezte, görög vagy latin szertartású legyen? Ő ezt mondta: „Te görög katolikus vagy, menjél csak oda.”
Margit néni: – Nincs véletlen, csak gondviselés. Ebben bízunk.
„Mindent a szüleink példája ültetett belénk”
Magdi: – Édesapa egyrészt nagyon mozgékony, másrészt óriási tudása van az egész világról. A mai napig csodáljuk az emlékezetét, a helyismeretét, jártasságát a történelemben, irodalomban, és ezt nekünk kicsi korunktól mind át akarta adni. Az egyik nagyon határozott elve az volt, hogy az országot megismerteti velünk. Egy kis akciócsapatnak tanított be minket, mindenkinek volt saját feladata, jelvénye, tisztsége.
Panni: – Édesanya a betegsége miatt nem tudott velünk jönni, ő a háttérből imádkozott értünk.
Márti: – Édesapa úgy szervezte meg ezeket az utakat, hogy nem mindig volt előre egyeztetett szállás. Bementünk egy faluba, bekopogott valahová, és elmondta: „Itt vagyok négy gyerekkel…”, és kaptunk nem csak szállást, de még vacsorát is. Aztán ilyen volt a stoppolás is. Nem tudom, hogy van-e még olyan szülő, aki arra biztatja a gyerekeit, hogy stoppal közlekedjenek. Ő maga is szívesen stoppolt, később pedig Fülöp is és én is nagy stopposok lettünk. Ebben az emberekbe vetett nagy bizalma tükröződött, és erre nevelt minket is.
„Nagyon jó volt otthon gyereknek lenni”
Magdi: – Mindent a szüleink példája ültetett belénk. A legszebb emlékem a gyerekkorról, hogy nagyon jó volt otthon gyereknek lenni. Ehhez hozzátartoztak a szertartásszámba menő vacsorák, a közös reggelik. Mindenkinek saját feladata volt a reggeli készülődés során, ki ágyazott, ki boltba ment, ki édesanyának segített. Reggel és este is közös imádságaink voltak, ám ilyenkor édesapa verseket is felolvasott nekünk, szebbnél szebbeket, némelyiket ma is tudjuk fejből. Aztán, amikor már növekedtünk, akkor úgy vont be minket az imádságba, hogy egy-egy elmélkedést a kezünkbe adott, azt olvastuk fel a közös asztalnál.
