Ad limina-látogatás
Püspökeink az apostolok lépcsőjénél
Szerző: Bókay László
Fotó: Pécsi Egyházmegyei Sajtóiroda
A megyés püspököknek ötévente jelentést kell készíteniük a rájuk bízott egyházmegye helyzetéről, melyet kiküldenek a Vatikánba. Ugyanabban az évben el kell utazniuk Rómába, fel kell keresniük a Szentatyát, illetve Szent Péter és Pál sírját, illetve Róma legnagyobb bazilikáit is. Püspökeink legutóbb 2001 januárjában jártak ad limina-látogatáson, hogy Rómához való hűségüket, mely összekötő kapocs az egyetemes Egyház és a részegyházak között, így is kifejezzék.
Erdő Péter bíboros címtemplomában – a Szent Balbina-bazilikában – Mindszenty József bíboros halálának évfordulóján boldoggá avatásáért imádkoztak a Rómában élő és dolgozó papokkal, szerzetesekkel együtt.
A kongregációkban és pápai tanácsokban megtárgyalták a Magyar Katolikus Egyház legfontosabb tennivalóit, illetve a követendő irányvonalakat. Az ad liminát záró szombati találkozás alkalmával a magyar főpásztorok Ozsvári Csaba ötvösművész alkotását, egy kelyhet adtak át a Szentatyának, aki pedig minden püspöknek egy pektorálét (mellkeresztet) adott.
Az ad limina-látogatások egyik legfontosabb és legszebb része, amikor a püspökök személyes beszélgetésre mennek a pápához, aki magánkihallgatáson fogadja őket. Először mindig a metropolitával találkozik a pápa. A beszélgetés végére behívják a segédpüspököket is, amennyiben vannak ilyenek az egyházmegyében. Ezután az érseki tartományhoz tartozó egyházmegyék megyés püspökei következnek. A püspökkari elnöktől az egész országra érvényes, általános szempontok bemutatását várja ilyenkor a többi közt a pápa.
Erdő Péter bíboros egy, az ad limináról szóló beszámolóban elmondta, hogy a szokásosnál hosszabb beszélgetésükkor a Szentatyával nem érezte az idő múlását, elrepült az idő, ezzel együtt az összes fontos lelkipásztori kérdéskör előkerült: A Biblia Éve, a szentségkiszolgáltatás statisztikai adatai, az ország demográfiai helyzete, a családok állapota, a plébániák élete, a hitoktatás helyzete, az egyházi oktatás, a szociális tevékenység, a karitatív munka. Szó esett a magyarság életét meghatározó gazdasági és egyéb feltételekről és arról, hogy hogyan keresi az Egyház a párbeszédet az egész társadalommal, beleértve természetesen a nem hívőket is.
Hivatás- és családpasztoráció
A látogatások másik nagyon fontos része, hogy a püspökök felkeresik a Vatikán hivatalait, hogy ott a hatóság vezetője üdvözölje az egybegyűlteket, meghallgassa a megjelentek rövid bemutatkozását, majd a püspöki kar elnöke, vagy az adott terület püspökkari megbízottja ismertesse, hogy az utóbbi öt-hat évben hogyan fejlődtek azok a tevékenységek, amelyekben az adott kongregáció illetékes. Ezt azután a hivatal vezetői értékelik, felvázolják a követendő alapelveket, esetleg ismertetik, magyarázzák a kongregáció legújabb dokumentumait vagy azok egyes részleteit. Ezután ki-ki felvetheti azokat a kérdéseket, amelyek saját egyházmegyéjében az adott területen jelentkeztek.
A szerzetesi kongregációban, ahol Franc Rodé bíboros prefektus fogadta a magyar püspököket, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát beszámolt a magyar szerzetesség helyzetéről, örömeiről, gondjairól. Elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint ma Magyarországon kilencvenöt közösség van, mely nagyon magas szám, hiszen aki reálisan szemléli ezt az adatot, megállapítja, hogy egy kis ország utánpótlással ezt hosszabb távon nem fogja tudni ellátni. Itt még a meglévő szerzetesi közösségek – nagyobbak és a kisebbek egyaránt – sok küzdelemre számíthatnak a megmaradásuk érdekében – mondta az apát-püspök. Ternyák Csaba egri érsek a magyar papság helyzetéről tájékoztatta a Papi Kongregációt, melyben tavalyi kinevezéséig ő maga is titkárként dolgozott.
Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora a több kongregációban és pápai tanácsban tett látogatásukról szólva elmondta, hogy egyik legfontosabb feladatuknak jelölték meg a hivatáspasztorációt, de ehhez kapcsolódóan a családpasztorációt is, hiszen a hivatások a családokban születhetnek meg. Másik hangsúlyos téma volt a missziós lelkiség gondolta. Az Egyház lényegét tekintve evangelizációs közösség. Minden megkeresztelt ember felelős a misszióért, az evangélium hirdetéséért – ezen belül a pap különösen. Mivel nekik nem csupán hitigazságokat kell hirdetniük, fontos, hogy élő kapcsolatuk legyen Krisztussal – hangsúlyozták püspökeinknek a vatikáni hivatalban.
A püspök feladata megalapozni a jövôt
A nevelési kongregációban három rendkívül fontos témáról is beszéltek: az iskoláról, a szemináriumról és az egyetemről. A szemináriumok ügyével kapcsolatban arról, vajon mi lehet az oka az egyre kevesebb jelentkezőnek. Amikor a katolikus egyetem került napirendre, figyelmeztettek: „Az egyetem is az evangelizáció eszköze”. Itt kiemelték, hogy a katolikus egyetemnek fokozottan kell figyelnie a média embereinek képzésére, mert a médiumokban való jelenlétünk nagyon gyenge.
A Püspöki Kongregációban Re bíboros nagyra értékelte az MKPK kapcsolatát a környező országok püspökeivel. Azt is mondta, hogy szekularizált, erőszakos világunkban lelki megújulásra van szükség. Hangsúlyozta, hogy napjainkban a társadalom különösen várja a püspök szavát. Arról is szólt, hogy a jó püspökhöz jó papok tartoznak, a jó papokhoz pedig jó szeminárium szükséges. A püspök feladata megalapozni a jövőt. Kiemelte annak fontosságát, hogy csak alkalmas papokat szenteljenek fel a püspökök, mert a méltatlan pap nagyon sokat tud ártani az Egyháznak.
A Vándorlók és Úton lévők Lelkigondozása Pápai Tanácsában Cserháti Ferenc, esztergom-budapesti segédpüspök, a külföldön élő magyarok lelkigondozásával megbízott főpásztor és Keresztes Szilárd püspökök számoltak be munkájukról.
A Világiak Pápai Tanácsában arról esett szó, hogy a lelkiségi mozgalmak felé nyitottnak kell lennie az egyházi vezetőknek.
A látogatás utolsó napján, szombaton XVI. Benedek pápa fogadta az összes Rómában tartózkodó magyar főpásztort. Beszédében a többi közt e szavakat intézte hozzájuk:
„Tiszteletreméltó testvéreim! Komoly gondot jelent a papok hiánya és ennek következtében az Egyház fölszentelt szolgáinak lelkipásztori munkával való túlterheltsége. Ez a probléma Európa számos országában tapasztalható. Oda kell figyelni, hogy a papok megfelelően alakítsák saját lelki életüket, hogy a nehézségek és a sürgető munka ellenére ne veszítsék el életük és szolgálatuk középpontját. Ebből következően meg tudják különböztetni a lényegest a kevésbé lényegestől, és megtalálják a mindennapi munka helyes értékrendjét. Újra hangsúlyoznunk kell, hogy éppen a Krisztushoz való örömteli tartozás, amelynek a papok a tanúi híveik körében, hathatós ösztönzés arra, hogy a fiatalok nyitottak legyenek Isten hívásának felismerésére. Különösképpen fontos, hogy az Eucharisztia és a bűnbánat szentségével elsősorban maguk a papok éljenek, hűségben, kitartással, továbbá, hogy legyenek készségesek híveiknek e szentségekkel való ellátásában is. Az elmagányosodás veszélyét kerülendő elengedhetetlen továbbá a papi testvériség ápolása. Ugyancsak fontos a papok és a laikus hívek közti pozitív és tiszteletteljes kapcsolatokra való bátorítás.
Arról is szót kell ejtenünk, hogy az Egyház tanításának megőrzésében való egységetek számomra az öröm és a megerősödés forrása. Maradjatok meg ebben az egységben és fejlesszétek azt! Örömömre szolgál, hogy utóbb szorosabbá fűztétek kapcsolataitokat a szomszédos országok püspöki karaival, különösen is Szlovákiával és Romániával, ahol magyar kisebbségek élnek. Dicséretesnek tartom ezt a vonalvezetést, amely őszinte evangéliumi lélekből és a harmonikus együttélés iránti bölcs aggodalomból fakad. Nem lesz könnyű megoldani a feszültségeket, de az Egyház által elkezdett út igaz és ígéretes. Ezt és minden más pasztorális kezdeményezéseteket szívesen támogatom; kiváltképpen gondolok itt a Biblia Évére, amelyet a 2008. esztendőre igen alkalmasan meghirdettetek, egyetértésben a Püspöki Szinódus következő rendes ülésével.”
