Cikkek listázása

Országos zarándoklat Lourdes-ba

Nem csak megemlékezés

Szerző: Bókay László

A Makrovilág utazási iroda országos zarándoklatot szervez Lourdes-ba május 26. és 31. között. A MÁV különvonatot indít erre az alkalomra, de busszal és repülővel is érkeznek majd magyarok, hogy a zarándokprogramokon, imádságokon, keresztúton, gyertyás körmeneteken részt vegyenek. A vonattal utazók lelki vezetője Seregély István nyugalmazott egri érsek lesz. A zarándokokat Madari Gyula, az iroda igazgatója is elkíséri az útra. A Keleti pályaudvarról induló különvonatra fel lehet szállni Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, illetve Nagykanizsán is.
II. János Pál pápa utolsó útja Lourdes-ba vezetett 2004. augusztus 14-15-én, mely szintén jubileumi év volt, mivel az Egyház épp százötven évvel előtte, 1854. december 8-án az Ineffabilis Deus kezdetű bullájával hirdette ki a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. A Szűzanya négy évvel utána, 1858. február 11-e és július 16-a között tizennyolc alkalommal jelent meg Lourdes-ban Bernadettnek, és úgy mutatkozott be, mint a Szeplőtelen Fogantatás.

A mostani lourdes-i jubileumi évet 2007. december 8-án nyitották meg és 2008. december 8-án zárják majd be. A 2007-es előkészítő év jelmondatául az „Engesztelődjetek ki Istennel” mondatot választották, mely jelezte, hogy nem csupán megemlékezéssel akarják az ünnepet megülni, hanem a jelenések üzenetével a jövőt kívánják szolgálni.

Aki megteheti, hogy zarándokként, hívő lélekkel menjen Lourdes-ba, annak a Makrovilág iroda által szervezett több út közül talán a május végi a legalkalmasabb, hiszen ekkor lesz a Mária-kegyhelyen a magyar nap is, melyre a világ minden tájáról érkeznek majd zarándok honfitársaink.

Seregély István nyugalmazott egri érsek nem először jár Lourdes-ban, így nagy tapasztalata van a kegyhellyel kapcsolatban. Néhány jó tanácsát, élményét osztotta meg velem, amikor az útról kérdeztem.

„Egy-két dologra szeretném a május végén Lourdes-ba készülők figyelmét felhívni. Bár sok zarándokhelyen jártam életem során, számomra Lourdes jelenti a legmaradandóbb emléket. Sokszor jártam ott, mert a francia püspöki konferencia teljes ülésein többször is jelen voltam, melyet itt tartottak. A rendszerváltozás után pedig egyszer már vezettem olyan zarándoklatot, melynek tagjai vonattal utaztak a kegyhelyre. A vonat nagyon megbízható, kényelmes. Amikor lelki vezetője vagyok egy zarándokcsoportnak, próbálom őket már az induláskor felkészíteni. Első megállapításom az szokott lenni, hogy a zarándoklat alatt senki sem sértődhet meg. El kell fogadnia a többieket és a programot is, mely mögött biztosan a Gondviselés életünket értékessé tevő szándéka fogalmazódik meg…

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>