Cikkek listázása

A Tömegtájékoztatás 42. Világnapja

Virtuális valóság vagy értékközvetítés

Szerző: Bókay László

Fotó: Bókay László

A Tömegtájékoztatás Világnapja az egyetlen olyan világnap, amelynek megtartását a II. Vatikáni Zsinaton résztvevő püspökök javasolták, amikor 1963-ban közzétették az Inter Mirifica kezdetű dekrétumot, mely összefoglalta az Egyház tömegkommunikáció eszközeivel kapcsolatos tanítását. Azóta a világ számos országában megtartják pünkösdvasárnap előtt egy héttel, amely idén május 4-ére esik. A Szentatya a világnapra hagyományosan pápai üzenetet ad ki, melyet minden évben Szalézi Szent Ferencnek, az újságírók védőszentjének emléknapján, január 24-én hoznak nyilvánosságra. Ebben az esztendőben tartják negyvenkettedszer ezt a világnapot, az idei üzenetnek pedig XVI. Benedek pápa a „Válaszút előtt a média: előtérbe helyezkedni vagy szolgálni. Keresni az igazságot és megosztani azt másokkal” címet adta.

Üzenetében XVI. Benedek pápa elismerését fejezi ki a médiának, amelyet a jelenlegi kultúra alkotóelemének tekint. Kiemeli a média szerepét az információ terjesztésében, mely a demokrácia fejlődésének támasza is. Mint írja a Szentatya, a tömegtájékoztatási eszközök elősegítik az írni és olvasni tanulást, a népek közötti párbeszédet és megértést, hordozói a szolidaritást és a társadalmi igazságosságot szolgáló gondolat szabad áramlásának. A média szolgálja a közjót és előmozdítja az ember etikai képzését és belső növekedését.

XVI. Benedek azonban a tömegtájékoztatás veszélyeire is figyelmeztet, melyet abban lát, ha a médiumok a mindenáron való szereplési vágyat szolgálják ki, vagy olyanok kezébe kerülnek, akik az emberek tudatának manipulálására használják fel őket. A jelenlegi tendencia a tömegtájékoztatási eszközök valóságos szerepváltásához vezethet, amely miatt olykor nemcsak bemutatják a valóságot, hanem az eseményeket is maguk teremtik meg. Látva, milyen erőteljes hatással van a média a személyre és a társadalomra, a pápa hangsúlyozza: „nem minden alkalmazható etikailag, ami technikailag lehetséges”.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>