Hogy a szeretet kultúrája növekedjék
Szerző: Szeged-Csanádi Egyházmegyei Sajtószolgálat
Fotó: Lambert Attila
– Immár két évtizede annak, hogy papnövendék koromban spirituálisunk, Blankenstein György atya említette, hogy amikor nincs velünk a Szemináriumban, akkor kikkel és hogyan tölti a hétvégéjét. Erre figyelmes lettem, és amikor papként lehetőségem adódott, jelentkeztem az úgynevezett Házas Hétvégére. Akkor csupán annyit tudtam, hogy mi papok, szerzetesek és házaspárok egy intenzív hétvégi programon veszünk majd részt. Megnyerő volt számomra, ahogy a Hétvégét vezető házaspárok tagjai, valamint a pap személyesen is vallomást tett az élet igazán nagy kérdéseiről, majd egy kérdés feltevésével lehetőséget nyújtott arra, hogy magam is végiggondoljam, és egy paptársammal megosszam az azzal kapcsolatos érzéseimet.
– Ez egyetlen hétvégére szorítkozó program, vagy van folytatás is?
– Akinek – mint nekem is – az első hétvége jól sikerült, annak igénye, hogy hasonló módon kimondhassa önmagát, és meghallgassa társait. Hogy ez megvalósulhasson, általában havi rendszerességgel kisebb csoportokban szoktunk találkozni. Ekkor egyetlen témát járunk körbe, de mindig tanúságtevő módon, amit egyéni reflexió, majd megosztás követ.
A folytatásról gondolkodva azt is érdemes megemlíteni, hogy a Házas Hétvége mozgalom a fiatalabb nemzedékhez is küldetést érzett, amikor jegyesek számára is meghirdetett egy olyan intenzív hétvégi programot, ami jegyes kapcsolatuk elmélyítését segíti. Jegyes Hétvégét ősszel és tavasszal Budapesten, Szegeden, valamint a Székelyföldön szoktunk tartani.
Új kezdeményezésünk a 17-29 éves egyedülálló fiatalok számára meghirdetett „Döntés a tied!” hétvégi program, amely inkább az önismeretre és a társas kapcsolatra koncentrál.
– Miben különbözik a Házas Hétvége más lelkiségi mozgalmaktól?
– Sokféle lelkiség létezik az Egyházban, amelyek mindegyike az egyén megszentelődését segíti. Ezzel szemben a Házas Hétvége a kapcsolatok elmélyítésére teszi a hangsúlyt, vagyis aki házas, annak a párkapcsolata, aki papi vagy szerzetesi életet él, annak a közösségével megélt kapcsolata kell, hogy megújuljon. E mozgalom lényegéhez tartozik, hogy házaspárok csakis együtt vehetnek részt a rendezvényeken. Érdekes, hogy a házaspárok pontosan azért szeretnek az összejövetelekre járni, mert a mindennapi, sokféle, külön-külön végzett tevékenységük közepette végre valami közös programban vehetnek részt, és így közelebb kerülhetnek egymáshoz.
– És hogyan lehet ezt elérni?
– Valószínűleg azáltal, hogy nem általánosságokról beszélgetünk, hanem csakis olyan témákról, amelyek személyesen érintenek bennünket. Még pontosabban: minden egyes alkalom elején döntenünk kell arról, mi legyen az a mindannyiunkat érintő téma, amit körüljárunk. Mindenképpen arra szorítkozunk, hogy egy megélt helyzettel kapcsolatos személyes benyomásainkat, érzéseinket osszuk meg egymással. Amint Isten a maga képmására teremtette az embert, úgy mindegyikünk kifogyhatatlan felfedezni való, végtelen érték. Ha önmagamat és társamat mélyebben megismerem, akkor tudom jobban szeretni. Mindenesetre meggyőződésem: nem szabad, hogy az élet sodorjon bennünket. A házasságkötés vagy a papszentelés megtörtént ugyan, de az életszentségre naponta kell törekednünk, mégpedig az Istennel és az embertársainkkal való kapcsolataink építése által. Tudatos döntésre van tehát szükség, hogy a szeretet növekedéséért mindent megtegyünk. Aki időt és odaadó figyelmet szentel szeretteire, csakis az boldogul, és az képes másokat is boldoggá tenni.
– Hogyan is indult ez a lelkiségi mozgalom?
