Cikkek listázása

Viharban születtem, jó időre várok – vallja Hoboval a kaposvári magyartanár

Klasszikusok és kortársak a farzsebben

Szerző: Lőrincz Sándor

Fotó: Lőrincz Attila

Rozsos Gábor, a kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola magyartanára él-hal Kosztolányiért, József Attiláért, Máraiért, Pilinszkyért, és számos jeles művész paroláját őrzi. Kertedben, utoljára címmel néhány éve megjelent egy verseskötete, de újra kiadóért kiáltanak az azóta született költemények. Hiszi, hogy hamarosan egyberostálhatja a verseket, amelyekért megszenvedett, hiszen – még ha benne is él a jó értelemben vett exhibicionizmus – egy-egy sort sokáig kell hordani, érlelni. Szinte már fejben kész a vers, amikor leül a számítógép klaviatúrájához, hogy végleges formát adjon gondolatainak. A kétgyerekes apa, aki egy időben a Somogy folyóirat szerkesztője volt, hat éve naplót vezet. Már több mint félezer oldal telt meg a bejegyzésekkel. Nemcsak soraiból, szavaiból is kicseng: Viharban születtem, jó időre várok – ahogy Hobo írta-énekelte egykoron.
– Valóban viharban születtem, szegény apám villámok kíséretében, szakadó esőben vitte az örömteli hírt: megszületett az ő nagyfia. Édesanyjának és anyósának is, aki a tiszti klubban, a mostani püspöki székházban volt szakácsnő – meséli Rozsos Gábor. – Érdekes volt a keresztelésem is, hiszen a hatvanas években (meg)figyelték egymást az emberek. Így esett meg, hogy a szüleim sétálni vittek, és séta közben bekanyarodtak a Szent Imre-templomba, ahol dr. Péteri Pál atya keresztelt meg. A belvárosi nagytemplomba járt egyébként a család. Lenyűgöztek a monumentális méretek, jó volt járkálni a puha, süppedős szőnyegeken, és megállni az óriási Jézus-szobornál. Még ma is a gyermekkori döbbenetet érzem, amikor húsvétkor a szent sírnál állva rá-rápillantok a szenvedő arcú Krisztusra…

Rozsos Gábor ajándéknak tartja, hogy szülei nem erőszakkal járatták templomba, hittanra, és otthon is szeretetteljes légkör vette körül. Anyai nagyanyja azt mondta: „Mindig fohászkodj a Szűzanyához, s meglátod, segíteni fog!”

– Kamaszként azt éreztem – ahogy Heintz János akolitus barátommal sokszor átbeszéltük ezt – túl nagy volt az eszem, és azt gondoltam, hogy képes vagyok mindent elintézni; a sorsom felett én rendelkezem. Aztán ahogy fokozatosan nőtt be a fejem lágya, rájöttem: ez bizony nem így van. Én is lázadtam, keresgéltem, próbáltam elképzelni Istent, vajon hogy nézhet ki, és később megvilágosodtam: nem az a fontos, hogy hogy néz ki, hanem az, hogy van, és számon tartja minden hajszálunkat. Épp a lelkivezetőmtől, Varga László atyától kapott Carlo Carretto Levelek a sivatagból című könyvét olvasom, amelyben ezt talán ő fogalmazta meg a legtökéletesebben: „Ne próbáld értelmi szinten elérni Istent, soha nem fog sikerülni. Érd el a szeretetben! Ez az, ami lehetséges!” Gyerekeimmel és tanítványaimmal is azt próbálom megértetni: Isten nem kólaautomata, hogy bedobom a pénzt, és azonnal megkapom, amit kértem.

A kaposvári költő-tanár azt tartja: az utat igaz, segítő társakkal, de mindenkinek magának kell megjárnia. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy az ember egy bizonyos állapotában már nem egészen világi, de még nem hívő. Csókay András agysebész a Hit és tudás című szabadegyetemen fogalmazott úgy: „Választani kell. El kell dönteni, hogy az ember farizeus, pogány vagy hívő. A langyosat az Isten kiköpi.”

– Fontos, hogy honnan hova jutunk el. Ha leteper bennünket a betegség, vajon képesek vagyunk-e kimondani: „Uram, legyen meg a te akaratod!” Ugye, ilyenkor talán jobban megérezzük a hit mélységét, a hitből fakadó imádság gyógyító erejét? – sorjáznak kérdései, majd arról beszél: milyen jó a lelki zuhany, az őszinte gyónás, az „egészen a tiéd” érzése. Meg arról, hogy mennyit tanult azon a szülői értekezleten, amelyet Balás Béla püspök tartott nagyobbik leánya, Eszter bérmálása előtt.

No de hogy lett családapa Rozsos Gáborból, aki elektroműszerészként két évet az egészségügyben dolgozott, és ezután szerzett diplomát?

– Huszonöt évvel ezelőtt egy üveg kölnivel a kezemben átjöttem ebbe a lakásba, ahol most beszélgetünk, hogy meglátogassak egy kedves lányt, Nellit. Szerencsére jól sikerült a locsolkodás, és rá öt esztendőre megkértem a kezét. Nelli tanítóképzőt végzett, majd angoltanár lett. Eszter lányunk a Táncsics gimnázium maturandusa; orvosnak készül, Adél pedig a katolikus gimnáziumba adta be jelentkezési lapját.

Rozsos Gábor 1990 óta tanít, és van egy pap tanítványa: Horváth Tamás, a siófoki káplán. Arról is beszélgettünk – ismerve az értékvesztett világ jelenségeit, az ifjak között uralkodó trendeket, a tévé- és internetfüggőséget – vajon egy magyartanárnak könnyű dolga van-e az irodalom és az olvasás megszerettetése terén.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>