Szentjeiket ünneplik a verbiták
Sok arc – egy szív
Szerző: Bókay László
A verbiták missziós munkájuk során lelkipásztori munkát végeznek, iskoláik révén részt vesznek az ifjúság nevelésében, de a sajtó- és rádióapostolságban is tevékenykednek. Saját szemináriumaikban a papi és szerzetesi hivatásokat mozdítják elő, segítve ezzel az egyházmegyei munkát is. Időről időre jelen vannak az Egyház megújulási mozgalmaiban. Különös súlyt fektetnek a bibliaapostolságra, részt vállalnak a szociális munkában, mindenhol határozottan lépnek fel a szociális igazságtalanság ellen, mindig a szegények mellé állnak. Ugyancsak részt vesznek a vallások közötti párbeszédben is. A verbita missziósok közössége mára a katolikus világ hetedik legnagyobb férfi szerzetesrendjévé fejlődött.
Magyarországon először Máriakéménden működtek lelkipásztorként. 1924-ben Budatétényben, majd Kőszegen építettek misszósházat. 1929-ben felszentelték a Szent Imre Missziós Szemináriumot. 1950 előtt a rend fő feladatának a hivatástoborzást, a sajtóapostolságot és a népmissziót tekintette.
A szerzetesrendek feloszlatása előtt igyekeztek minden fiatal rendtagot külföldre küldeni, hogy ott folytathassák tanulmányaikat. A rendszerváltás előtt huszonhárom magyar verbita működött szerte a világban, különböző országokban. A rendszerváltás után a szerzetesek többsége hazatért, s újjászervezte a magyarországi rendtartományt. A hivatásgondozás mellett az újraevangelizációba bekapcsolódva, a helyi egyház megújulásában vállaltak feladatot.
Az alapító atyát, Arnold Janssent és a dél-tiroli Joseph Freinademetzet, a verbita alapító egyik első lelki gyermekét, aki Kínában hirdette Krisztus örömhírét, II. János Pál pápa 2003 őszén avatta szentté. Haláluk századik évfordulója alkalmából az Isteni Ige Társasága jubileumi évvé nyilvánította az idei esztendőt, melynek ünnepélyes magyarországi megnyitója január 29-én volt.
Szent Arnold Janssen a verbita rend alapításán kívül kezdeményezte két női missziós rend – a Szentlélek Szolgálói missziós nővérek (ők várhatóan ősztől Magyarországon is letelepednek) és a Szentlélek Szolgálói Örökimádó Nővérek – alapítását is. A három közösség, „az Arnold család” ma már közel tízezer tagot számlál világszerte. A magyar verbiták a jubileumi esztendő folyamán missziós lelkigyakorlatokat, plébániai missziókat, ifjúsági táborokat, lengyelországi és hollandiai zarándoklatot szerveznek. Missziológiai tudományos ülést terveznek, valamint az emlékév végén megnyitnak egy missziós múzeumot is Kőszegen.
Misszióra azonban nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is nagy szükség van. Ezért például a hazai rendtartományhoz tartozó fiatal Zabos Róbert tanulmányait ugyan Mexikóban fejezte be, de utána elöljárói Kőszegre helyezték, hogy missziós munkáját itthon végezze. Amikor vele beszélgettem, mosolyogva mondta: „misszióm Dél-Amerikában kezdődött, de az igazi munka hazatérésem után indult…”
Zala megyében lakásotthonos állami gondozott gyerekekkel foglalkozik, gyakran megy el munkatársaival hozzájuk egy-egy hétvégére. Mint mondta, ilyenkor ő is egy a gyerekek közül. Játszanak, a napi feladatokat együtt végzik. Nem prédikációkkal, hanem életével akarja bizonyítani, hogy egy közülük, de egyben missziós szerzetestestvér is. Nem térít, csak együtt él a gyerekekkel, meghallgatja problémáikat, tanácsokat ad nekik. Mint mondta, ezek a gyerekek már annyiszor csalódtak, annyi hazugságot hallottak, hogy csak a példára és nem a példabeszédre figyelnek föl…
Zabos Róbert verbita tehát most, huszonhét évesen, magyarként Magyarországon végzi missziós tevékenységét. Beszélgetésünk végén mosolyogva jegyezte meg: „Már eddig is számtalan tervem volt, legtöbbjük nem valósult meg. De utóbb mindig rájöttem, az Úr jobb utat mutatott nekem…”
