Cikkek listázása

Közösséget teremt

Szerző: Papp Tamás

Sokszor mondják rólunk, hívő keresztényekről, hogy idealisták vagyunk, akik a jelenből egy másik világba menekülnek. Vajon valóban idealista-e az, aki mer a halálra gondolni, aki kész megünnepelni a halottak napját? Vajon nem inkább azt kellene idealistának neveznünk, aki nem mer szembenézni az elmúlással, aki úgy tesz, mintha nem létezne a halál? Márpedig korunk gondolkodása igyekszik mindent megragadni, csak hogy elrejtse a halált. Mi pedig még egy külön ünnepet is szentelünk a halottaknak, mert tudjuk, hogy a halál hozzátartozik életünkhöz, de nem végállomás. Átmenet a halhatatlanságba. Életünket egy hajszálnyival sem tudjuk megtoldani. Az örök élet ajándékát viszont csak akkor kaphatjuk meg, ha elhagytuk ezt a világot.

Minden szentmisében hangosan megvalljuk: Halálodat hirdetjük, Urunk! Merjük hirdetni a halált, mert hittel valljuk Krisztus feltámadását, amíg el nem jön. Halottak napja a keresztény ember hitéről tanúskodik, amikor elhunyt szeretteinkért, ismerőseinkért és mindazokért imádkozunk, akiknek hitét egyedül Isten ismeri. Azzal a reménnyel imádkozunk Mennyei Atyánkhoz, hogy semmi sem szakíthat el minket Isten szeretetétől.

Halottak napját pedig megelőzi mindenszentek ünnepe, amely sokkal fontosabb, mint azt gondolnánk. Ma sok szó esik arról, hogy korunk embere megfeledkezett önmaga természetfeletti dimenziójáról. Biblikus szóhasználattal úgy fogalmazunk, hogy Isten képmását hordozzuk. Ezzel szemben a tömegtájékoztatásban, a törvénykezésben, a közgondolkodásban az ember sokszor önmaga karikatúrájaként jelenik meg. A pusztán biológiai lénnyé alacsonyított ember laboratóriummá válik, akin az orvostudomány mindenfajta kísérletet elvégezhet.

Az istenképiségtől megfosztott ember számára a szexualitás, a bioetika kérdései is másként vetődnek föl, de még a társadalmi béke és szolidaritás kérdése is. Az Istenre gyanakvó Sartre-tól fakad a megfogalmazás, miszerint: „a másik ember számomra a pokol”. Mennyivel emberibb a napokban elhunyt Emmanuelle nővérnek – a kairói hajléktalanok apostolának – vallomása: „a másik ember számomra a mennyország!”

Mindenszentek ünnepe ezért arra is emlékeztet bennünket, hogy a létünk Valakihez tartozik. Az Evangéliumban Jézus arra figyelmeztet, hogy: Virrasszatok, mert a ház Ura megjön abban az órában, amikor nem is sejtitek. Van tehát Ura a háznak. Van Ura a létemnek, az életemnek. Tartozom Valakihez. Valahonnan indulok, és valahová megérkezem. Célja van az életemnek, amelyet a gondviselő és engem személyesen szerető Isten jelölt ki. Ebben a távlatban gondolkodva élhetünk, beszélhetünk helyesen az emberről, és cselekedhetünk érte a hétköznapokban, felismerve, hogy Isten képmásai vagyunk. Erre a távlatra irányítják figyelmünket a szentek, Isten felé, aki létünk értelme, és aki mindnyájunkat létben tart.

Mindenszentek ünnepe és halottak napja még egy fontos üzenetet hordoz, amire érdemes odafigyelnünk. Hiszen mindkét ünnep nagyon erős, a halál által is elszakíthatatlan közösséget teremt. A Hiszekegyben újra meg újra valljuk: Hiszem a szentek közösségét. A szentek közösségének ünnepe mindenszentek és halottak napja. Ez a két távlat – az odaát és az idelent – sokkal szorosabban összetartozik, mint gondolnánk. A megkeresztelt embereket egy különleges szál köti össze, közünk van egymáshoz. Közösségben vagyunk az odaátra költözöttekkel és az itt maradottakkal. Imádkozhatunk egymásért. Bárcsak tudnánk igazán, mélyen összetartozó emberek lenni, az odaátra költözöttekkel és az idelent maradottakkal egyaránt.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>