Cikkek listázása

Beszélgetés Bátor Botonddal a 700 éves pálos rendről

Küldetésünk van

Szerző: Szász András

A pálos az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend.
Működését a Szentszék 1308-ban hagyta jóvá. A rendet Boldog Özséb alapította, aki 1252-ben közösségbe gyűjtötte a Pilis hegységben élő remetéket, és szabályzatot készített számukra.
A remeték közösségbe szervezése és a Remete Szent Pálról elnevezett rend alapítása óta eltelt évszázadok történéseiről és a pálos rendnek a mai magyar társadalomban betöltött szerepéről Bátor Botond atyát, a Magyarországi Pálos Rend új tartományfőnökét kérdeztük.
– A rend alapítása óta eltelt hét és fél évszázad során csodákban bővelkedő, nyugodt és meglehetősen hányatott időszakok váltották egymást. Mi az, amit feltétlenül érdemes kiemelnünk ebből a hosszú periódusból?

– A csodák sorát talán már az alapításnál kezdhetjük. Isten munkáját kell látnunk abban, hogy Boldog Özséb, a nagy hatalmú kanonok egyszer csak úgy határozott: leveti gazdagságát és hatalmát, és kivonul a rengetegbe magokon élni és vezekelni. Komoly fordulatot hozott rendünk életébe az a momentum is, amikor Nagy Lajos király tizenhat márianosztrai pálost Lengyelországba küldött, hogy kolostort alapítsanak Czestochowában. Csak évszáza­dokkal később mutatkozott meg ennek a bölcs előrelátásnak a hasznossága, amikor a hazánkban komoly szorongattatásnak kitett rend tagjai ott, Czestochowában éltek tovább, hogy aztán a viharos időszak elmúltával visszatérjenek, és itthon is újra életre keltsék az özsébi remeteszellemiséget.

– Mennyire életképes egy imára, vezeklésre, remeteségre épülő közösség a huszonegyedik században, a számítógépek, mobiltelefonok világában, a kommunikációra épülő társadalomban?

– Gyakran szegezik nekem ezt a kérdést, többnyire kritikusan. De el kell mondanom, semmilyen feloldhatatlan ellentétet nem látok a rend szellemisége és korunk kihívásai között. Mi minden olyan lehetőséget kihasználunk, amit a modern technika megad nekünk, közben azonban vigyázunk, nehogy az eszközök rabjaivá váljunk. Szolgálatunk, engesztelésünk a legfőbb parancsra, a szeretetre épül. Ehhez a szolgálathoz szükségünk is van a modernitásra. Ugyanakkor ez senkit nem akadályozhat meg abban, hogy rendünk tagja legyen. Hogy igazi pálos legyen.

– Az alapítása óta eltelt hét és fél évszázad alatt a hiten túl mit adott a pálos rend a magyarságnak?

– Személyekben? Tudósokat, politikusokat. Hogy csak néhány nevet említsek, Gyöngyösi Gergely történetírót, az államférfi Martinuzzi „Fráter” Györgyöt, Ányos Pál költőt, Esterházy Imre hercegprímást és még sorolhatnám… Lelkületben? Megerősödött hitet abban, hogy feladatunk, küldetésünk van, segítenünk kell mindenkin, aki ebben az összekuszálódott világban felénk fordul. Számban? A rendszerváltás utáni újrakezdés óta, ha lassan is, de gyarapszik rendünk. Ez pedig jó jel, főleg ha Pázmány Péter mondatát idézzük, aki szerint: „édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni, és ugyanazokkal fogsz hanyatlani”.

– Az ön személyében júliustól új tartományfőnöke van a magyarországi pálosoknak. Mik a tervei? Marad Petőfiszálláson – Pálosszentkúton, vagy más állomáshelyre kell mennie?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>