Cikkek listázása

Megkezdődött a tanév az egri szemináriumban

Veni Sancte

Szerző: Szarvas István

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén Ternyák Csaba egri érsek az intézmény kápolnájában liturgikus keretek között köszöntötte az elöljárókat, kispapokat, valamint a meghívott vendégeket, köztük Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspököt, Katona István egri segédpüspököt, Hauser Zoltánt, az Eszterházy Károly Főiskola rektorát.
Az érsek atya tanévet megnyitó beszédében kiemelte, hogy az oktatás ugyan a tantermekben zajlik, de a papnevelés igazi, lelki központja a kápolna.

Újdonságként emelte ki, hogy ettől a tanévtől kezdődően az egri szemináriumban is kettéválik a főiskola és a papnevelő intézet. Az eddigi gyakorlat szerint egy rektora volt mind az oktatásnak, mind a nevelésnek, ugyanakkor a rendszerváltás óta nemcsak a kispapok nevelésével foglalkoztak, hanem az államilag elismert hittanárképzés is elindult a Hittudományi Főiskola keretein belül.

Az érsek úr szándéka szerint ugyanakkor az oktatásban jól ismert bolognai folyamatnak is köszönhetően szükségessé vált a Papnevelő Intézet és az egri Hittudományi Főiskola intézményi szétválasztása. Ez a magyarországi szemináriumok jó részében már megtörtént. Az átalakulásnak része az is, hogy új rektorokat neveztek ki. Csizmadia István korábbi rektor nyolc éves szolgálatát megköszönve, Ternyák Csaba egri érsek a Hittudományi Főiskola élére Dolhai Lajos atyát, korábbi vicerektort, a Papnevelő Intézet rektorává pedig Balog Gyula atyát nevezte ki, aki először spirituálisként (lelkivezető) vett részt a papnevelésben, majd a Késői Hivatások Szemináriumának lett rektora.

A tanév kezdete további újdonságokat is hozott a kispapok számára, ugyanis két új tanár, nevelő kinevezése is megtörtént. Hugyecz János váci egyházmegyés pap lett a szeminárium új prefektusa, Racs Csaba atya pedig római tanulmányai után hazatérve teológiai tanárként vesz részt a pap- és hittanárképzésben. A tanévnyitó során mind az új rektorok, mind a kinevezett elöljárók az Egyházi Törvénykönyv előírásának megfelelően esküt tettek.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>