Cikkek listázása

Papok Éve: Új Ember-zarándoklat és papi lelkigyakorlat Ars-ban

A jó pásztor a legnagyobb ajándék

Szerző: Szalontai Anikó

Számos szent volt pap, az Egyház mégis Vianney Szent Jánost állította példaként a lelkipásztorok elé. Nem töltött be magas rangú tisztséget, nem bírt nagy befolyással az Egyház történetére. A plébánosi szolgálat által azonban képes volt átformálni környezete szellemiségét. „A mai papoknak Vianney Szent János, az arsi plébános példája által kell megtanulniuk, hogyan azonosulhatnak teljesen saját feladatukkal” – fogalmazta meg XVI. Benedek pápa üzenetében, amelyet a Papság Éve alakalmából írt. Az esztendőt, amely 2009. június 19-től 2010. június 11-ig tart, Vianney Szent János halálának százötvenedik évfordulója alkalmából hirdette meg a Szentatya.

X. Pius pápa 1905-ben avatta boldoggá Jean Marie Baptiste Vianneyt, akit a francia papok patrónusává nyilvánított. XI. Pius pápa az 1925-ben történt szentté avatáskor tette meg őt a plébánosok és lelkipásztorok védőszentjévé. „A jó pásztor, az Isten szíve szerinti jó pásztor a lehető legnagyobb ajándék, amit Isten adhat egy plébániának” – vallotta Vianney János.

Azonban már gyerekkorában megtanulta, a szolgálat áldozattal jár. A francia forradalom idején nőtt fel, amikor sok pap rejtőződni kényszerült, csak titokban lehetett szentmisét tartani, a szerzeteseket elűzték kolostoraikból. Ő maga, bár korán papi pályára szeretett volna lépni, nem járhatott rendszeresen iskolába, mert a családjának szüksége volt az ő munkájára is. Mikor végre bekerült Balley abbé iskolájába, ahol a papi pályára készítették fel a diákokat, sokat küszködött a tanulással. Meg is bukott a vizsgán, és csak az abbé közbenjárására próbálhatta meg újra.

Végül Grenoble-ban pappá szentelték, első szentmiséjét 1815. augusztus 14-én mutatta be. A nehézségek azonban még nem értek véget, eleinte például nem gyóntathatott, mert a püspöki hivatal túl hézagosnak találta teológiai műveltségét. Balley abbé káplánja lett, és végül megkapta az engedélyt a gyóntatásra. Pártfogója halála után, 1818-ban került Ars-ba, egy kicsi faluba, amelynek lakói – akárcsak az ország más területén élő emberek – a forradalom és a napóleoni háborúk hatására rég elhagyták hitüket.

Élete során többször el akart menni a plébániáról, volt, hogy szó szerint elszökött, de a gondviselés – különböző eszközökkel – mindig visszavezette a faluba. Szigorú aszketikus életet élt, szüntelenül imádkozott, az emberekkel pedig nyíltan, de mindig szeretettel viselkedett. Közben belevetette magát a munkába: felújította a templomot, az iskolát átalakította a szegény, elhagyott kislányok otthonává, és mindenét szétosztva segítségére volt a rászorulóknak. Egyre több lelket szólított meg, és végül a falu megváltozott.

A környezetében nem nézte azonban mindenki jó szemmel munkálkodását. Voltak, akik bepanaszolták a püspöknél, mások hiányos teológiai műveltségét vetették a szemére. Mindeközben nehéz lelki próbatételeknek volt kitéve, hiszen a misztikus úton járó plébánost a Sátán is gyötörte.

Az 1832-es kolerajárvány csodálatos módon Ars-t teljesen elkerülte. Ezután a település valóságos zarándokhellyé vált, messze földről érkeztek az emberek, hogy gyónhassanak a plébánosnál. Vianney János élete utolsó évtizedében napi tizenhat-tizennyolc órát gyóntatott. Megkapta a szívekbe látás adományát, amely azonban hatalmas szeretettel párosult: a legszigorúbb aszketikus életet azokért a bűnösökért vállalta, akiknek pásztora volt. „Csak kis büntetést szabok ki azokra, akik a kellő módon meggyónjak bűneiket; a maradékot magamra vállalom” – mondta egyszer.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>