Cikkek listázása

Lelkigyakorlat egyszülős családok számára

Az Istenben megtalált erőforrás

Szerző: Szalontai Anikó

Immár harmadik éve szervez a Jézus Szíve Társaság lelkigyakorlatot egyszülős családok számára Kulcsár Apollónia SJC vezetésével, valamint gyermekekkel foglalkozó önkéntesek segítségével. Idén szeptember 25. és 27. között kerül sor a lelkigyakorlatra, amelynek a Szív Lelkiségi Központ ad otthont.

A Jézus Szíve Társaság apostoli munkájának már az alapítástól kezdve középpontjában állt a nehéz helyzetbe került, perifériára szorult embertársaink szolgálata, nemcsak az egyének, de a családok segítése. Nem véletlen, hogy a társaság az elsők között vállalt szerepet hazánkban az egyszülős családok pasztorációjában.

– Magyarországon körülbelül félmillió egyedülálló szülő él, s ezek a családok, ahogyan Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke is felhívta rá a figyelmet, fokozott odafigyelést kívánnak az Egyház, a szakemberek és az egész társadalom részéről – mutat rá Kulcsár Apollónia. – Helyzetükből adódóan nagy lelki terhekkel kell megküzdeniük, s a szülők és a gyerekek egyaránt hordoznak sebeket. Az esetek többségében traumatikus történések nyomán marad valaki egyedül (válás, haláleset) egy vagy több reá bízott gyermekkel együtt. Emiatt hosszan tartó krízis vagy lelki-anyagi bizonytalanság telepedhet a családra. Mint szerzetes és szakember személyesen is felszólítva éreztem magam, hogy lelkigyakorlatot szervezzek az egyedülálló szülők számára, mert nagy szükségük van arra, hogy új erőt, hitet, reményt találjanak megváltozott élethelyzetükben.

Számos ok miatt kerülhet egy szülő abba a helyzetbe, hogy egyedül kell nevelnie gyermekét vagy gyermekeit: özvegység, válás, informális válás (mikor a szülők nem váltak el ténylegesen, nem költöztek szét, a gyereknevelés és a teherviselés mégis teljesen az egyik szülőre hárul), lányanyaság, gyámság.

– A résztvevők kisebb csoportokban beszélhetnek problémáikról, megoszthatják egymással a mindennapi gondjaikat. Fontosnak tartom, hogy a szülők átfogó segítséget kapjanak a lelkigyakorlatban – hangsúlyozza Kulcsár Apollónia. – Az egyedül maradás okai különbözők, így a résztvevőknek más-más lelki szükségleteik vannak. Ami közös, hogy a családfenntartás felelősségét egyedül viselik, amit gyakran még a fájdalom és a bűntudat is nehezít. A lelkigyakorlat abban segít, hogy próbálják elengedni negatív érzéseiket, a csalódottságukat, a fájdalmukat; elinduljanak az emberfeletti erőt követelő megbocsátás útján, újból fel tudják ismerni életük értelmét Istenben és az imádság kiapadhatatlan erőforrását életükben. Szeretnénk megerősíteni őket abban, hogy az ő családjuk is család, és támaszuk, a minden keresztény család támasza: Jézus Krisztus. A lelkigyakorlat csak kezdet, az igazán jó az, ha utána felébreszti a vágyat egy élő keresztény közösséghez való tartozás iránt, melynek megtartó, értékmegőrző erejére mindannyiunknak szükségünk van.

A lelkigyakorlaton a csend, az egyéni és közös imádságok, elmélkedések mellett hangsúlyt kapnak az ön- és családismereti előadások, és tanácsadás, hiszen a rálátás megváltozott életükre és a veszélyforrásokra sok tehertől megszabadíthatja a szülőt és a gyermekeket is. Az egyszülős családi rendszerben, sajátos, tudattalanul folyó dinamikából adódóan felcserélődhetnek a szerepek, megnehezedhet a gyermek önállósulása, társpótlékká válhat a gyermek, de sajnos az sem ritka, hogy az elvált szülők a gyermeket használják fegyvernek egymás ellen. Ez természetesen a gyermeket erősen megterheli, és veszélyezteti lelki egyensúlyát. Ennél is nehezebben kezelhető helyzetet teremt az informális válás. Ebben az esetben az egyik szülő fizikailag ott van ugyan, mégis elérhetetlen a család számára. Ez eleve ambivalenciát okoz a gyermekben, amit tetéz az, hogy a szülők konfliktusai, vitái folytatódnak – mondja Kulcsár Apollónia. – Sok egyedülálló szülő elbizonytalanodik abban, hogy elég jó szülő, aki képes szeretetet, melegséget adni és ugyanakkor korlátokat és követelményeket állítani. Mindemellett veszélyt jelenthet a család egészségére nézve egy bizonyos fokú elszigetelődés, mert benne maradnak a traumatikus időszakot követő állapotban.

– A lelkigyakorlat különösen nagy ajándéka, hogy szülők és gyerekek együtt vannak s közös élményben részesülnek. A felnőtteknek tartott előadások, beszélgetések alatt a gyerekeknek külön foglalkozásokat tartunk, de közös programokat is szervezünk, így részesítve kicsit a gyerekeket is abban, amit a szülők megtapasztalnak – teszi hozzá Kulcsár Apollónia.

A lelkigyakorlat után a Jézus Szíve Társaság kapcsolatban marad a résztvevő családokkal.

– A célunk, hogy találkozási lehetőséget biztosítsunk a számukra egy olyan közösségben, amely támaszt nyújt és az imádságra épül – mondja Kulcsár Apollónia. – A lelkigyakorlatra az ország különböző részeiről jönnek a családok. Szeretnénk még több ilyen helyzetben lévő családot megszólítani, ezért kérjük, hívják fel figyelmüket a lelkigyakorlatra, és küldjék őket gyermekeikkel együtt!

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>