Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony ünnepén
Boldog születésnapot, Asszonyunk, Szűz Mária
Szerző: Pósa László
Nagy- és Kisboldogasszony! Két boldog születésnap! Nagyboldogasszony ünnepének eseménye, a Szűzanya halála megszületés volt a mennyei életre. „Mária testestül-lelkestül fölvétetett a mennybe!” A halál kiköltözés a földi életből és elköltözés az égi életbe, ahogyan Szent Pál vallja: „Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal legyek, mert ez mindennél jobb lenne” (Fil 1,23). Mária még inkább vágyott elköltözni, hogy Fiával, Jézussal legyen, a megdicsőült Jézussal, aki „a Testnek, az Egyháznak a feje” (Kol 1, 18). Amikor meghalt és elköltözött Krisztushoz, akkor Krisztus anyjaként érkezett oda, a teljes Krisztusnak, Krisztus egész Testének, az Egyháznak anyjaként.
A Nagyboldogasszony halálának és mennybevételének napján megszületett a teljes anyaságra. Ott fönt a mennyben, ahova hazaérkezett, mindazoknak az anyja lett, akik „magukra öltötték Isten Fiának képmását” (vö. Róm 8,29). Ebben az átköltözésben, ebben a megszületésben érte el lénye egész teljességét, ebben valósult meg teljes mértékben és mindörökre az ő anyai hivatása. Ettől az órától kezdve Mária állandóan és tökéletesen anyaként él: anyja „elsőszülött fiának” (Lk 2, 7) és anyja mindazoknak, akiket Jézus kereszthalával Isten fiaivá tett és gyermekekként anyjának adott: „Asszony, íme a te fiad!” (Jn 19, 26). Ennek a boldog anyaságnak a megélésére született meg ő elszenderülése és mennybevitele napján.
A mennyei anyaságra való születése óta Mária minden korban kinyilvánítja anyaságát: különféle módokon megjelenik, és anyai gondoskodásával, nevelésével, tanításával gyermekeit Krisztushoz vezeti el, és életüket szüntelen önátadássá alakítja át. Egy példa erre a sok közül a Karmel hegyi Boldogasszony skapuláréjának története.
A 11. században a Szentföldön Karmel hegyén egy a Szűzanyát különleges szeretettel tisztelő szerzetesi közösség, a karmeliták rendje alakult meg. A következő évszázadban a keresztény Európában alapítottak új kolostorokat. A szigorú életmódjukat ellenzők hamis vádakkal III. Honorius pápát arra késztették, hogy oszlassa fel a rendet. A rend generálisa Úrnőjéhez fordult, hogy vegye személyes oltalmába rendjüket, és hogy ennek igazolásául a Szentatya részére egy kézzelfogható jelet is adjon. A Szűzanya meg is jelent a pápának és fölkérte, hogy az ő oltalma alatt álló rendet védje meg. Ugyanaznap, 1251. július 16-án megjelent a vezeklő Stock Simon rendi generálisnak is a Szűzanya, a gyermek Jézussal a karján, négy angyal kíséretében, és átadta neki a rend skapuláréját, mondván: „Aki ezzel a ruhával fölöltözve hal meg, nem fogja elszenvedni a pokol tüzét. Íme, az üdvösségnek egy jele, veszélyekben oltalom, békéteknek és örök szövetségemnek záloga.” Ennek a ruhának a híre gyorsan elterjedt, és nemsokára mint a jó halál zálogának jelét hordták azok is, akik azelőtt ellenezték. Pápák, kardinálisok, királyok, püspökök, papok és keresztények milliói öltötték magukra már. Az alapítók szándéka szerint a skapulárét viselőnek két feladata van: 1. a másokért való engesztelés, imádság, lemondás, vezeklés lelkének megmentéséért. 2. teljes ráhagyatkozás a Szűzanya vezetésére. Azok fölött, akik állandóan imádkoznak, vezekelnek és a Szűzanya vezetésére hagyatkoznak, Mária teljes szabadsággal tudja kifejteni anyai hivatását.
Korunkban a menny számára megszületett Anya még hatásosabban bontakoztatja ki üdvösségszerző gondoskodását. Sokfelé jelenik meg a földön, újból és újból, olyannyira, hogy már egészen itt lakik, és személyes lelki vezetést ad. „Ha tudnátok, hogy mennyire szeretlek benneteket, sírnátok örömötökben” – üzeni gyermekeinek. „Én, az Édesanya mindegyikőtöket szeretem. Akkor is szeretlek benneteket, amikor messze vagytok tőlem és Fiamtól. Édesanyátok vagyok, és mindig azt szeretném, hogy közelebb legyetek az Atyához, s hogy Ő bőségesen megajándékozza szíveteket. Mint édesanya szeretnélek figyelmeztetni benneteket: imádkozzatok, hogy minden pillanatban az imádság uralkodhasson szívetekben. Édesanya vagyok, és nagy fájdalmat érzek mindazokért, akik eltévedtek. Könnyen megbocsátok és örülök minden gyermekemnek, aki visszatér hozzám. Kezdjetek el Isten szeretetében élni! Azt szeretném, hogy mindannyian boldogok legyetek itt a földön, s aztán velem legyetek a mennyben. Döntsetek a mennyország mellett. Édesanyátok vagyok, a Béke Királynője. Megáldalak benneteket az öröm áldásával. Legyen Isten minden az életetekben.”
Ez a legszebb anyaság Kisboldogasszony ünnepével kezdődött, Mária földi születésekor. Isten tervében az anya, Isten Fiának az anyja született meg azon a napon, amelyen Anna és Joakim leánya napvilágot látott. Az újszülött az a személy volt, aki majd „méhében fogan és fiút szül, a Magasságbeli Fiát” (vö. Lk 1,31-32). Ő lesz az az anya, aki majd „pólyába takarja és jászolba fekteti a kisded Üdvözítőt” (vö. Lk 2,11.12). Ő fogja majd „elsőszülött fiúgyermekét az Úrnak szentelni” (vö. Lk 2,23). Ő „keresi majd bánkódva az Atyja dolgaiban fáradozó fiát” (vö. Lk 2,48-49). Mint „Jézus anyja” hozzájárul „Jézus csodajelei megkezdéséhez a galileai Kánában” (vö. Jn 2, 3. 11), „Anyaként ott áll majd Jézus keresztje mellett” (vö. Jn 19,25). „Jézus anyjaként ott lesz az állhatatosan, egy szívvel-lélekkel imádkozó apostolok között a Szentlélek várásában (vö. ApCsel 1,14).
Mária azért született a földre, hogy Jézus anyja legyen. A „testté vált Ige” (Jn 1,14) iránti anyaság hatotta át lényét, ez töltötte be egész létét, ez volt a hivatása, ez volt a mestersége. Mivel odaát, a túlvilágon – a közmondás szerint – „mindenki a maga mesterségét folytatja”, amikor átment a másvilágra, akkor ott a mennyben megszületett az örök és végtelen anyaságra az ő „jézusai” iránt. Mindkét születésnap a legboldogabb anyaságra való születés volt és marad mindörökre.
Égi Édesanyánk, osztozunk örömödben: Boldog születésnapot kívánunk neked, Asszonyunk, Szűz Mária!
