Cikkek listázása

Lányok is járhatnak Kalazanci Szent József örökébe

Kecskeméti döntés

Szerző: Farkas P. József

A vita nem ma kezdődött. Igazából a rendszerváltozás időszaka indította el a gondolatot: ne zárják ki a lányokat Kalazanci Szent József testamentumából. Az azóta eltelt húsz esztendő alatt pro és kontra sok minden elhangzott, de végül megszületett a döntés: koedukált iskolaként kezdi meg a következő tanévet a kecskeméti Piarista Gimnázium.

– Nyolcadik osztályos leánydiákjaink tekintélyes része szeretne a piarista iskola keretei között továbbtanulni, ám erre a fiúiskola nem adott lehetőséget – mondja Nagy Attila atya, az intézmény igazgatója. – Egyébként is már régóta megszólítanak bennünket szülők és diákok ezzel a kéréssel: tegyük koedukálttá középfokú oktatásunkat. Fontos hiánypótlás is ez, hiszen Kecskeméten és közvetlen környékén jelenleg nincs koedukált katolikus középiskola, noha sok szülő és gyermek választaná azt.

– De a fiúiskola nemes, már-már legendás tradíció, romantikus öregdiák-vallomások népszerűsítik mindenfelé.

– Ez igaz. De szembe kellett néznünk a ténnyel, hogy a koedukált oktatásra jelenleg nagyobb az igény. Az egyeztetés, véleménycsere egy éven át tartott. Ezalatt alaposan körüljártuk és átbeszéltük a kérdést tantestületi szinten és a szülőkkel is. Meggyőződésem, hogy Kalazanci Szent József atyánk is egyet értene velünk, megnyugtató, jó döntés született.

– Mit nyer és mit veszít az intézmény az új oktatási formával?

– A mérleg egyensúlyban lesz. Pusztán a váltás miatt a pedagógiai elveinken nem kell változtatnunk. Az országban a piarista iskolák nagy részében már jelenleg is ilyen oktatás folyik. A piarista pedagógia lényegéhez nem tartozik, hogy fiú-, vegyes vagy lányiskoláról beszélünk.

– Az elmúlt években a piaristák újrafogalmazták küldetésnyilatkozatukat. Miért érezték ennek szükségességét?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>