Cikkek listázása

A jegyesek és fiatal házasok védőszentjének ünnepe

Lélekkel teli Bálint-napi ünneplés

Szerző: Katona Marianna

Az üzletek kirakatai, a reklámok már február elejétől a szerelmesek napjára, Valentin-napra készülődnek. Globalizálódó világunk igyekszik kimosni a köztudatból az ünnep igazi magyar nevét, eredetét és jelentését. Ahogyan a szerelem fogalmát is igyekszik kiüresíteni, árucikké alacsonyítani, melyből konkrét anyagi hasznot lehet húzni, úgy a szerelmesek, a jegyesek védőszentjének üzenetét is elfedni törekszik a drágábbnál drágább ajándékok felkínálásával. Holott a legnagyobb ajándék is értéktelenné válhat, ha azt szokásból vagy éppen a szeretet helyett adjuk, hogy ezzel kimentsük magunkat a másikkal való személyes törődés felelőssége alól.

Szent Bálint nem erre tanít minket. Egyik sem! Ugyanis a ma Bálint néven tisztelt szent alakja két személyt takar, akik ugyanazt a nevet viselték. Mindketten a harmadik században lettek vértanúk. Egyikük a Róma melletti Terni város püspöke volt, aki különös figyelemmel és szeretettel fordult a jegyesek felé. Gyakran járta az utcákat és buzdította a férfiakat, hogy mutassák meg jobban szeretetüket feleségüknek és gyermekeiknek, ahelyett, hogy háborúba mennének. A jegyeseknek titokban segítségükre volt, hogy a házasság szentségében bontakoztathassák ki szerelmüket, hiszen II. Claudius római császár rendelete ellenére, melyben a császár kifejezetten megtiltotta a házasságot, összeadta a házasulandókat. Amikor mindez a császár tudomására jutott, börtönbe záratta Bálint püspököt, majd 269. február 14-én lefejeztette. Az Érdy-kódex tanúsága szerint: „Asterius, börtönének őre azt mondotta neki (a raboskodó püspöknek), hogy hisz, ha vak leányát meggyógyítja. Erre Bálint püspök imádságot tevén, megvilágosojtá ő vak leányát.” Ezt látva az őr és leánya is felvették a kereszténységet; később maguk is Krisztus vértanúivá válva tanúskodtak hitükről.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>