Cikkek listázása

Interjú Bodorkós Imre atyával

Összefogás a családokért

Szerző: Horváth István Sándor

A harmadik évezred kezdetén az Egyház egyre nagyobb hangsúlyt helyez a családok lelkigondozására. Magas rangú egyházi személyek nyilatkoznak sorra arról, hogy Egyházunknak még az eddigieknél is többet kell tennie a családokért. Legutóbb Ennio Antonelli bíboros, a Család Pápai Tanácsának elnöke nyilatkozta a következőt: „A családpasztoráció elsődleges feladatot jelent az Egyház számára”. Természetesen szép számmal vannak alulról jövő kezdeményezések is. Ezekről kérdeztük Bodorkós Imrét, a Szombathelyi Egyházmegye családpasztorációs referensét.

– Egyházunk figyelme II. János Pál pápa Familiaris consortio c. apostoli buzdítása óta különösen is kiterjed a családokra. Milyen újszerű dolgokat írt a Szentatya?

– Az 1981-ben megjelent írás híressé vált mondása ismerős sokunknak: „Család, légy, ami vagy! A teremtő és megváltó Isten tervében a család nem csupán a maga »identitását« fogja fel – tudniillik azt, hogy »micsoda«, hanem a maga »küldetését« is, azaz hogy mit képes és mit kell cselekednie.” E szavak pontos irányt mutatnak: a család önazonosságát és küldetését mindig szem előtt kell tartanunk. A pápa a család mai fény- és árnyoldalai mellett szól Isten tervéről. E gondolatvezetésével arra utal, hogy nem szabad csak a problémák szemlélésénél megállni, hanem keresni kell Isten tervének beteljesedését saját családunkban is. A családban ápolni kell és meg kell élni a maga teljességében a személyes kapcsolatokat; az élet szolgálatának szent feladata is kiemelkedik a tanításban. A pápai megnyilatkozás végül a családpasztoráció gyakorlati kérdéseit mutatja be. A dokumentum újszerűsége abban áll, hogy átfogó képet láttat velünk. Régi, maradandó és örök kincseink átfogó látásmódban, az „idők jeleinek fényében” értelmezhetők: ez biztos eligazodási pontot jelenthet az Egyház minden tagja számára.

– Mi a család feladata és küldetése a mai korban?

– A család feladata különösen is az élet szolgálata. Hívő emberként valljuk: Isten akaratának teljesítése egy megszentelt életformán belül.

Sok támadás éri napjainkban a családot, olyan közösségnek állítják be, amely felett már eljárt az idő, a történelem fejlődése már túlhaladt e közösségen. Keresni kell helyette olyan életformát – mondják néhányan –, ami jobban megfelel a mai ember életstílusának, életritmusának. Nem ellenségeskedve, de határozottan szembe kell fordulni ezekkel az áramlatokkal. Hitünk tanítása szerint kell a világ elé élni a házastársi és a szülő-gyermek kapcsolat szépségét és értékét. A keresztény családoknak elsősorban nem szavakkal (természetesen ilyen módon is), hanem sokkal inkább példamutatással, életformájukkal kell választ adni a kihívásokra. Fel kell mutatni korszerű és meggyőző módon a hétköznapok küzdelmei, nehézségei és kudarcai között is a világnak: mi a remény igazi üzenete a házasságban és a családban.

– És mi az Egyház feladata? Miben tudja az Egyház segíteni a családokat, hogy ezt a küldetésüket teljesíteni tudják?

– XVI. Benedek pápa egy üzenetében arról beszélt, hogy a sok probléma mellett, ami körülveszi a családokat; illetve az élet- és családellenes légkör ellenére, ami jellemzi kontinensünk jó részét, hálát kell adni azokért a családokért, akik a hűségre, az önzetlenségre és a szeretetre alapozzák életüket. Bátorítani kell őket, hogy haladjanak bátran ezen az úton, mert ez az ember igazi útja. Sok mindent kell tenni a lelkipásztori munkában azért, hogy ezek a példák sokak előtt ismertek legyenek. A házassággal és családdal kapcsolatos igehirdetésünket nagyban megerősítheti ez a pozitív, nem szóbeli hírverés.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>