Elválaszthatatlanul
Szerző: Kovács Gergely
Az idei filmszemle egyik népszerű dokumentumfilmje egy álompár életét mutatja be, Gogóét és George-ét. Dőry Ilona és Kovách György boldog szerelmi házasságán keresztül egy korszak tárul fel a néző előtt, a világháború utáni Magyarország és a szabad világ.
1945 után kevés olyan igaz ember volt, aki sokak számára valódi példát és lelkesítő erőt adott. Az éppen 105 éve született Kovách György közéjük tartozott. A háború alatt mint amerikai repülőst Magyarország bombázásával akarták megbízni, de ő ezt származására hivatkozva megtagadta. Így lett aztán az Amerikai Misszió itthoni vezetője, a magyar ügy szószólója és az egyházak, valamint az értelmiség nagy mecénása.
1945-ből két jelképes cselekedet fűződik a nevéhez: augusztus 20-ra hősies önfeláldozással hazahozta a külföldre került Szent Jobbot, karácsonyra pedig a Ferenciek terén felállíttatta Mindenki Karácsonyfáját, az éhező fővárosba érkező amerikai szeretetadományok elosztóhelyét. Mindszenty József bíboros „a Szent Jobb hazamentőjének” dedikált fényképet ajándékozott. „Több magyar könnyet szárított fel, mint bárki más” – írták róla az újságok.
A letartóztatás veszélye miatt 1947-ben távoznia kellett, egyik búcsúestjén ismerkedett meg Dőry Ilonával. Az alezredest „minden lány meg akarta fogni magának”, Ilona csak ennyit mondott, amikor meglátta: „ő lesz a férjem”. A jóslatszerű elhatározás – egy kalandos út nyomán – a szabad világban teljesedett be.
Kovách György leszerelése után a szállodaiparban helyezkedett el, és az amerikai kormány hírszerzőjeként rengeteget dolgozott. Ezért állandóan úton voltak. Kevesen bírták volna állandó otthon nélkül, de ők együtt mindenben örömüket lelték.
1960-ban halálos fáradtság tört az ezredesre, egy hirtelen támadt betegség. Ekkor is csak a felesége miatt aggódott, hogy „már nem tudja azt nyújtani neki, amit szeretne”. Halála után Ilona így írt haza édesanyjának: „Visszagondoltam a 13 boldog évre, amit vele töltöttem. Nem gondolok arra, hogy meghalt, csak elutazott, mint annyiszor, csak most hosszabb időre, és közben nekem a dolgokat kell rendezni, hogy amikor viszontlátom, meg legyen elégedve. Mindent úgy próbálok csinálni, ahogy ő szeretné, hogy tegyem.”
Ilona azok közé tartozott, akik a rendszerváltozás után hazatértek. Gondoskodott férje emlékének ápolásáról és hagyatékának elrendezéséről. Úgy élt, mintha Kovách ezredes is vele élne. A budapesti Szent István-bazilikában férje neve fogalommá vált: a Szent Jobb iránti tisztelet szinonimájává.
Ilona aztán 2008-ban kórházba került, amit nehezen viselt, „inkább aludnék örökre” – mondogatta. Egyszer régen megszökött egy kórházból, de ez alkalommal messzebbre, az Urához indult. „Csak nevetni szabad!” – ezzel búcsúzott.
A Duna Televízió most főműsoridőben vetítette a filmet: az örökké vidám és egymástól elválaszthatatlan Gogó és George emlékére.
Utolsó szó
Alig múlt el Mindszenty József kirakatperének 60. évfordulója, máris szentté avatási eljárásának jubileumát ünnepelhetjük: március 19-én lesz 15 éve, hogy Budapesten kezdetét vette életszentségének egyházmegyei kivizsgálása. Ez alkalomra az Új Ember Kiadó különleges kiadvány, egy multimédiás DVD-ROM megjelentetését tervezi Isten Szolgájáról.
„Ma reggel ez az imádság jött az ajkamra: Uram, adj békét ezekben a napokban! Nem a közeli vagy távol-jövőbe, hanem érdekes, ez az ősi imádság azt mondja: ezekben a napokban. S ezt a békét kértem az én Egyházamnak, amelynek szeretetét elhoztam ide is” – kirakatperének végén mondta ezt a bíboros az utolsó szó jogán.
Meghatóak ezek a mondatok, mert a hercegprímás életszentségének lényegéről tanúskodnak: szeretetéről. Ő, akit az Egyház és a magyarság bátor védelmezőjeként tisztelünk, nagyon tudott szeretni. Édesanyja iránti rajongása közismert. Azt már kevesebben tudják, hogy milyen hűséges volt a szeretete rokonai, barátai és munkatársai iránt, azok iránt is, akik elfordultak tőle. A rábízottakat nem szavakkal, tettekkel szerette. Önfeláldozó életet élt, lelkesíteni és gazdagítani tudta közösségét.
Plébánosként minden szerdán fogadta a rászorultakat, és gyakran annyira bőkezű volt, hogy fennakadást okozott a plébánia, később az érsekség konyháján. Gyakran misézett szegényházakban, börtönökben, menekült- és fogolytáborokban. Módosabb családokat kért fel szegény diákok ebédeltetésére vagy befogadására, miközben ő anyagilag támogatta tanulmányaikat.
Kiállt a világháború és a kommunizmus üldözöttjei mellett. Hercegprímásként szervezte az országos méreteket öltő karitászmunkát. Jó szándék és segítőkészség jellemezte. Még az Egyház és a haza ellenségeiről is inkább sajnálattal beszélt. Imádkozott értük, figyelemmel kísérte sorsukat, hogy mikor térnek vissza Istenhez.
Jósága miatt rajongtak érte a fiatalok: a papnövendékek, a katolikus diákság, az ’56-os pesti srácok és az emigrációs lelkipásztori utak során meglátogatott közösségek ifjúsága. Szentté avatási mozgalmának ma már ők a leglelkesebb tagjai.
A 15 éve megindult kanonizációs eljárás tavaly új erőre kapott: Rómában új felelőst neveztek ki, hogy elkészülhessen végre az egyházmegyei vizsgálat eredményeit összegző könyv, az ún. Positio. Ezt fogják megvizsgálni három lépcsőben a kongregációs történészek, teológusok és főpapok, hogy végül a Szentatya kimondhassa az utolsó szót Mindszenty bíboros életszentségéről, és kivizsgálhatóvá váljon a két benyújtott csodás gyógyulás.
