Jelenits István piarista tanár elmélkedése
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké
I. Pilátus halálra ítéli Jézust
Nemcsak a halált vállalta értünk, hanem az elítéltetést is. A főpap istenkáromlónak mondja. A nép, amelyből származott, megtagadja, és a gyilkos Barrabást választja helyette. A római helytartó mossa a kezét, de politikai meggondolásból mégis kimondja rá a halálos ítéletet. Ő ártatlanságának tudatában szótlanul áll bírái előtt. Nem sértődött, nem burkolózik gőgbe. A tömeg kiáltozásából, Kajafás és Pilátus szavából az Atya akaratát igyekszik kiolvasni.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Ő áll előttem mindenkiben, akit ártatlanul elítélnek az emberek. És én próbálok-e függetlenedni az emberek véleményétől, ha mások megítéléséről van szó? Viszont igyekszem-e sértődés nélkül, szelíden fogadni, ha engem bírálnak? Keresem-e az ügyetlen, vagy bár igaztalan emberi szóban az Atya útmutatását?
II. Jézus vállára veszi a keresztet
A meggörnyedő emberi test nem olyan, mint a mérleg. Nem kilóra méri a rárakott terheket. Könnyen emeli azt, amit jókedvűen cipel. Sokszorosan nehéz neki az értelmetlen teher. Mi volna keservesebb a kereszthordozásnál? Krisztus akarta látni a láthatatlant, hogy értelmük van ezeknek a botorkáló, utolsó lépéseknek is.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Ma is úgy hangzik a szava: „Aki követni akar, vegye föl mindennap a maga keresztjét, és úgy kövessen.” Meglátom-e őt a keresztje alatt roskadozóban? És elfogadom-e – naponta – a magam keresztjét.
