Cikkek listázása

XX. Szeged-Csanádi Egyházmegyei Családnap

A család: kovász a plébánián

Szerző: Szeged-Csanádi Egyházmegyei Sajtószolgálat

Kettős jubileumot ünnepelt a Szeged-Csanádi Egyházmegye március 7-én. Tíz évvel ezelőtt rendezték az első családnapot, amelyre azóta is minden évben kétszer – tavasszal és ősszel – sor kerül.
Fontos események ezek az egyházmegye életében, hiszen alkalmat biztosítanak a családoknak a megerősítő személyes találkozásokra. A gyermekek számára – hiszen ők semmiképp sem hiányozhatnak – külön termekben foglalkozásokat vezetnek arra hivatott önkéntesek. Közös játékkal, kézműves foglalkozással, táncházzal és más, a gyermekek számára izgalmas, tartalmas elfoglaltságokkal töltik ezt a napot.

A helyszín mindig az egyházmegye más-más plébániája, lehetőség szerint az évi két alkalom közül az egyik Csongrád, a másik Békés megye valamely településén. Ezúttal a békéscsabai Savio Szent Domonkos katolikus iskola volt a vendéglátó, a város két plébániájával karöltve.

A programokat a családreferensek, illetve a családpasztorációs munkacsoport tagjai szervezik, akik az egyházmegyei Pasztorális Helynökség fennhatósága alá tartoznak. Az egyházmegye első családreferens házaspárja több mint egy évtizeden át az öt gyermeket nevelő Szászi Balázs és Szásziné Fehérváry Anikó volt. Értékes munkájukkal ők kezdték lerakni ezen szakpasztorációs terület alapjait az egyházmegyében. Az első évek sok-sok családnapja az ő munkájuk gyümölcse. Hozzájuk csatlakozott Pető Éva RSCJ nővér, valamint Berta Árpád és felesége, Edit, akiknek szervezőmunkája szintén rendkívül fontos e téren. A Szászi házaspár két évvel ezelőtt átadta a referensi stafétát Csányi Sándornak és feleségének, Teklának, de tapasztalatukkal máig segítik munkájukat.

A 2009. évi első családnap témája „A család: kovász a plébánián” volt.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>