XX. Szeged-Csanádi Egyházmegyei Családnap
A család: kovász a plébánián
Szerző: Szeged-Csanádi Egyházmegyei Sajtószolgálat
A helyszín mindig az egyházmegye más-más plébániája, lehetőség szerint az évi két alkalom közül az egyik Csongrád, a másik Békés megye valamely településén. Ezúttal a békéscsabai Savio Szent Domonkos katolikus iskola volt a vendéglátó, a város két plébániájával karöltve.
A programokat a családreferensek, illetve a családpasztorációs munkacsoport tagjai szervezik, akik az egyházmegyei Pasztorális Helynökség fennhatósága alá tartoznak. Az egyházmegye első családreferens házaspárja több mint egy évtizeden át az öt gyermeket nevelő Szászi Balázs és Szásziné Fehérváry Anikó volt. Értékes munkájukkal ők kezdték lerakni ezen szakpasztorációs terület alapjait az egyházmegyében. Az első évek sok-sok családnapja az ő munkájuk gyümölcse. Hozzájuk csatlakozott Pető Éva RSCJ nővér, valamint Berta Árpád és felesége, Edit, akiknek szervezőmunkája szintén rendkívül fontos e téren. A Szászi házaspár két évvel ezelőtt átadta a referensi stafétát Csányi Sándornak és feleségének, Teklának, de tapasztalatukkal máig segítik munkájukat.
A 2009. évi első családnap témája „A család: kovász a plébánián” volt.
Dr. Keszeli Sándor, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola tanára előadásában a család és a plébánia testvéries együttműködésének különböző aspektusairól beszélt. Felvezetésként Benedek Elek egyik mély tanulságokat hordozó, vidám meséjével, Kákánbuki történetével érzékeltette az alapvető problémát. Mit tehet a plébánia a családért, és mit tehet a család a plébániáért, hogy hivatásukat betöltsék? „Elsőnek lépni mindig jó” és „szeress először” – ebben foglalható össze a válasz röviden. Fontos a testvéries odafordulás egymás felé, hangsúlyozva, hogy ebben a relációban is egyaránt szükséges az imádság, egymás lelkünkben hordozása, továbbá „a bölcs mérlegelés és az átgondolt cselekvés”. Így erősíthetik csak egymást a családok, valamint a család és a plébánia. Krisztus éljen bennünk, és ez kisugárzik a plébániaközösség, más családok és a külvilág felé is. A plébániának pedig fontos szerepe lehet abban, hogy elősegítse, ösztönözze a családcsoportok létrejöttét, működését. Keszeli Sándor utalt II. János Pálnak a Familiaris Consortio című enciklikájában megfogalmazott figyelmeztetésére, miszerint a plébániai családcsoport feladata, hogy növekedjenek általa a családok. Idézett két, Európában már jól működő modellt is: a holland Wim Saris által kidolgozott közösségi katekézist, valamint az Udinei Érsekségből elindult családközpontú katekézist.A tanúságtételek alátámasztották az előadás üzenetét. Földi László és felesége megrázóan őszintén beszélt arról, hogyan élték meg első gyermekük elvesztését. Tanulságos volt, hogyan támogatja a férj unszolás helyett imáival egy evangélikus asszony útját a katolikus hit felé. Mónika tavaly bérmálkozott, mert úgy véli, két kisgyermeküknek javára válik, ha a vallásgyakorlásban is látják szüleik egységét.
Példaértékű volt az újkígyósi családcsoport megszólalása. A szavaikból és gesztusaikból egyaránt sugárzott, hogy igazi keresztényi szeretet köti össze a tagokat, akik a hétköznapokban, a nehézségekben is számíthatnak egymásra.
Délután ezúttal is lehetőség nyílt a kiscsoportos beszélgetésekre. A résztvevők írásban megfogalmazhatták konkrét igényekeit, észrevételeiket a szervező Családpasztorációs Iroda számára.
Végül felidézték az eddigi húsz családnapot, az ezeket szimbolizáló húsz színes léggömbből pedig egy jelképes virágcsokrot nyújtottak át a jelenlevő hölgyeknek. A helyiek összefogására jellemző, hogy a nap folyamán a színvonalas zenei szolgálatot a két plébánia énekkarai együttműködve végezték. A vendéglátásba pedig 33 asszony is bekapcsolódott, hogy desszertként a húsz méter hosszú úgynevezett méteres kalácsból fogyaszthassanak a résztvevők a huszadik családnapon.
*
Ismeretéhség – házasság témakörében
Az egyházmegyében új kezdeményezés, hogy egy hiteles katolikus házaspár fiatalokat keres fel iskolákban és diákkollégiumokban, hogy a házasság kérdéséről kötetlen formában beszélgessenek velük. A tizen-, huszonéves fiúkról és lányokról gyorsan kiderült, hogy éheznek az őszinte beszélgetésekre, és arra, hogy megismerjék a felnőtt korosztály tapasztalatait a házasság, a romantika és a gyermeknevelés témakörében. Mindaz, ami környezetükből és számos közkedvelt médiumból eljut hozzájuk, felszínesnek tűnik és űrt hagy bennük. De óriási a legtöbbször kielégítetlen igény bennük a lényeges ismeretekre. Erre vezethető vissza a párkapcsolatok terén felmerülő sok zavar, bizonytalanság és probléma is (nem beszélve persze a rossz családi háttérről).
A segítő szándékú eszmecserére egy olyan pár vállalkozott, akik 38 éve élnek házasságban, és nagy szeretettel fordulnak a fiatalok felé. Az első beszélgetéshez egy katolikus középiskola osztályfőnöke előre összegyűjtötte tizenhét éves diákjainak kérdéseit, összesen 58-at. A személyes találkozás és a válaszok kifejtése olyan sok további kérdést vetett fel, hogy a diákok maguk kérték a következő beszélgetés lehetőségét. Rövid idő múlva pedig már más osztályoktól is kaptak meghívásokat.
A februári Házasság Hete alkalmával indult kezdeményezés ezért folytatódik.
