„Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20)
A Feltámadott titka Szent Pál életében és leveleiben
Szerző: Kránitz Mihály
Az apostol egész életét, gondolkodásmódját meghatározza az a kinyilatkoztatás, melyet egyedülálló módon kapott a feltámadt Krisztustól. Ennek az élménynek alapján fejtegeti hosszan a korintusiaknak Krisztus feltámadását, amit nehezen tudtak felfogni. Erre teljes meggyőződéssel így utal: „Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok” (1Kor 15,17).
A feltámadás mellett azonban Pál Jézus áldozatára is hangsúlyt tesz és ennek alapján mondja, hogy „nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a Megfeszítettről” (1Kor 2,2). Ő a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig balgaság (1Kor 1,23).
A kereszt az ókorban a leggyalázatosabb kivégzési mód volt, amellyel főleg rabszolgákat bűntettek. Ez méltatlan lett volna egy római polgárhoz, mivel kínzásokkal és a hóhérok erőszakos megnyilvánulásaival párosult. A halál csak a rettenetes szenvedések végén következett be. Jézusnak ez a legkönyörtelenebb halálnem jutott osztályrészül, de ezzel is a prófétai jövendölést teljesítette, mely átkozottnak tekintette azt, „aki a fán függ” (MTörv 21,21). E jövendölésben azonban nem annyira egy keresztre feszítettről, hanem a fára kifüggesztett bűnöző holttestéről van szó. Az egyházatyák ebben mégis a keresztre feszítés előképét fedezték fel.
