Cikkek listázása

Kérdéseinkre válaszol: Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke

Felelősséggel egy élhető hazáért

Szerző: Körössy László

Fotó: Bókay László

Hitvalló embereket bemutató sorozatunkban egyházi-közéleti emberek személyiségének kevésbé ismert vonásait mutatjuk meg. Ezúttal Osztie Zoltánt, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosát, a Keresztény Értelmiségiek Szövet­sé­gének (KÉSZ) elnökét kérdeztük.
– Mi jelent az Ön számára igazi örömet?

– Lehet örülni valaminek, valakinek és valakiben. Örülök mindazoknak, akik körülvesznek engem, és akiket a Jóisten nekem adott – szeretni. Örülök a természetnek, és nem utolsó sorban, sőt talán leginkább a liturgiának, ami lényegében éppen azt jelenti: örülni Krisztusban.

– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?

– Jézus példabeszéde alapján, röviden összefoglalva: a tartozások elengedése. A szeretetnek különböző lehet a mértéke, főként ha Istenről és rólunk, rólam van szó, de akkor is, ha az embertársi kapcsolatainkat nézzük. Van, aki készségesebb áldozatot hozni, más pedig kevésbé, van, aki megbocsátóbb, türelmesebb, s a másik nem. Adósai vagyunk egymásnak. Ezeket az adósságokat be lehet vasalni (kamatostul!), de lehet úgy is tenni, ahogy velünk a Jóisten teszi: elengedi adósságunkat.

Isten mindig atyaként tekint ránk, még akkor is, ha elfajzott fiai vagyunk. Mert az ő lényege az atyasága. Irgalma ebben áll. S ez a mi lehetőségünk, menedékünk: hogy atyai szeretettel viszonyul hozzánk.

– Melyik az az erény, amelynek a jelenlétét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?

– A köz-ért vállalt felelősség. A KÉSZ kapcsán is tapasztalom ezt. Országunk állapotát nézve éppen a köz-ért, a közösségért vállalt cselekedetek fontosak manapság. A felelősség pedig a hívő ember számára azt jelenti: felelettel tartozom Istennek. Ez adja cselekedeteink súlyát.

– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a nőkben?

– Az otthonteremtő melegséget, puhaságot, ami az asszonyi hittel karöltve jelenik meg a maga igazi valójában.

– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?

– Fontosnak tartottam mindig a nagylelkűséget. Vezetőként a plébánián vagy a KÉSZ-ben azt tapasztaltam, hogy a nagylelkűség mindig megtérült. A másik a vezetői–szervezői képesség, ami úgy gondolom, hogy megvan bennem. A húsz éves KÉSZ története is valamiképpen ezt jelzi.

– Mit tart a legnagyobb hibájának?

– Sokféle hibám között az egyik a kapkodás, a hirtelen döntés, anélkül, hogy kellőképpen mérlegelnék minden szempontot. Azután vezetőként nehéz megtalálni a határozottság és a rámenősség közötti érzékeny határvonalat is.

– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?

– A legmagasabb rendű kincs, aki nyilvánvalóan egy személy, nem más, mint Jézus Krisztus. Illetve mindazok, akiket szeretek, édesanyám, húgom, munkatársaim, egyházközségem és a KÉSZ tagjai.

– Mi az, amit másképpen tenne, ha még egyszer elkezdhetné az életét?

– Sok ilyen van. Például szorgalmasabban gyakoroltam volna gyermekként a zongorán. Ma már nagyon bánom, hogy nem tettem, mert a zenét nagyon szeretem. Azután az idegen nyelvek is nagyon hiányoznak.

– Mit jelent az Ön számára a katolikus­sága?

– A kinyilatkoztatás teljességét jelenti számomra. Az emberben mindig ott van a vágy a teljességre. A másik a biztonság, életünk legfontosabb ügyében, gondjában, ami az üdvösségünk. Ebben katolikus hitem, Egyházam biztonságot ad.

De fontos számomra a katolikus keresztény kultúra, a lelki kultúra is – fontos bizonysága a katolicitásnak. Nemrégiben tartottam lelkigyakorlatot Kölnben. Az ember csak rátekint a Dómra… több érv nem is kell!

– Ki a kedvenc női és férfi szentje és miért?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>