Cikkek listázása

Nyílt hétvége az Egri Papnevelő Intézetben

Kiválasztott edényem

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István, Skravanek Gábor

Nyílt hétvége volt az Egri Papnevelő Intézetben március 13. és 15. között. A találkozó céljáról, programjairól, tapasztalatairól Szabó József atyát, a Szeminárium lelki vezetőjét (spirituálisát) kérdezte lapunk munkatársa.
– Minden főiskola, egyetem rendez nyílt hétvégét, aminek a célja: bemutatni magát az intézményt. Nálunk azért ennél többről van szó. Azokat a fiatalokat hívtuk meg, akikben felvetődött a papi hivatás gondolata és szerették volna megnézni a Szemináriumot, megismerkedni a ház életével: hogy hogyan élnek a kispapok, hogyan készülnek.

Vannak, akik úgy jönnek, hogy kacérkodnak a hivatás gondolatával, és szétnéznek, de hála Istennek, jöttek többen olyanok is, akikben már megszületett a konkrét elhatározás, és szeptemberben már felvételizni is szeretnének, vagy olyanok, akik ugyan elhatározták, hogy hozzánk jönnek, de az érettségiig még van néhány évük.

– Honnan érkeztek a fiatalok?

– A meghívó levél az Egri, illetve a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye plébániáira ment ki, de a Váci Egyházmegyéből is jöttek néhányan. Akik már korábban voltak ilyen alkalmon, azoknak is küldünk levelet. Meghívásunkra mintegy 60 fiatal érkezett. 14 éves kortól hirdettük meg a programot, ám legtöbben a 17-18 éves korosztályból érkeztek, de érdekes, hogy egyre több a jóval idősebb, a 30-40 éves.

– A nyílt hétvége három napját egy-egy kérdés kísérte: miből, miért és hová? Mire vonatkoztak ezek a kérdések?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>