Nyílt hétvége az Egri Papnevelő Intézetben
Kiválasztott edényem
Szerző: Szarvas István
Fotó: Szarvas István, Skravanek Gábor
Vannak, akik úgy jönnek, hogy kacérkodnak a hivatás gondolatával, és szétnéznek, de hála Istennek, jöttek többen olyanok is, akikben már megszületett a konkrét elhatározás, és szeptemberben már felvételizni is szeretnének, vagy olyanok, akik ugyan elhatározták, hogy hozzánk jönnek, de az érettségiig még van néhány évük.
– Honnan érkeztek a fiatalok?
– A meghívó levél az Egri, illetve a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye plébániáira ment ki, de a Váci Egyházmegyéből is jöttek néhányan. Akik már korábban voltak ilyen alkalmon, azoknak is küldünk levelet. Meghívásunkra mintegy 60 fiatal érkezett. 14 éves kortól hirdettük meg a programot, ám legtöbben a 17-18 éves korosztályból érkeztek, de érdekes, hogy egyre több a jóval idősebb, a 30-40 éves.
– A nyílt hétvége három napját egy-egy kérdés kísérte: miből, miért és hová? Mire vonatkoztak ezek a kérdések?
– A találkozó mottója a következő volt: „…kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet…” (ApCsel 9,15). Szent Pál éve lévén az ő életére, meghívására szerettünk volna utalni ezzel az idézettel, és erre építettük fel a három nap programját.
Az első nap kérdése – miből? – arra utal, hogy a fiatal, akit az Isten meghív, miből vagy honnan jön. Nagyon különböző életszituációkból hív meg embereket az Isten. Van, aki már kicsi korában meghallja a hívást, van, aki csak negyven évesen érzi meg a hivatást, más-más élettapasztalattal érkeznek ide az érdeklődők.
A második nap kérdése: miért? A mai világban, amikor olyan nehéz elköteleződni, nemcsak a papságban, de a házasságban is, egyre nehezebb számukra, hogy döntsenek, felelősséget vállaljanak, és sokszor próbálják ezt kitolni időben is. Miért válasszam a papi hivatást? Miért válaszoljak az Isten hívására? Miért éri meg ez nekem? Mit akar velem az Isten? Ezek a kérdések merültek fel bennük.
Végül azt is megkérdeztük: hová? Ez már magára a papi életre vonatkozik: mit jelent papként Krisztus-hordozóvá válni, és hogy a mai világnak miért van szüksége a papokra, illetve a papok hogyan tudnak válaszolni a mai élet kihívásaira. Mi az öröme? Mi teszi boldoggá a lelkipásztort, egyáltalán hogyan él egy pap?
– Az egyes napokon milyen programokkal sikerült ezeket a kérdésköröket feldolgozni?
– Mindegyik kérdéskörhöz volt egy előadás, illetve tanúságtétel. Különböző korú, élethelyzetből jött kispapok mondták el a hivatásuk történetét, hogy őket honnan hívta a Jóisten. Hogyan hívta meg, hogyan fogadták el, hogyan találták meg a helyüket, boldogságukat.
Szombaton rövidített órák voltak, amikor néhány tanáratyát felkértünk, hogy amit tanít, abból egy-egy szeletet mutasson be 20 percben. Megismerkedtek többek között a liturgikával, dogmatikával, morálissal, papi lelkiséggel, lelki élettel, egyháztörténelemmel. Két kispap pedig kisdolgozatát mutatta be.
– Szombat délután milyen program várta a fiatalokat?
– Ezen a napon a hová kérdésre kerestük a válasz, ami megint tanúságtételekből állt, majd csoportbeszélgetés következett. Ezen a délutánon emlékeztünk meg március 15-ről is.
A fiatalok elmondják, hogy bennük gyakran egy olyan kép él a Szemináriumról, mint ahol egy siralomházban, fekete ruhában, vastag falak között, lehajtott fővel szomorú emberek járnak-kelnek. Pedig a vidámság és az öröm hozzátartozik az evangéliumhoz. Életrevaló, valóban örülni tudó fiatalok vannak itt, akik készülnek a papságra. A szombat esti játékos vetélkedővel, ahol sokat nevettek mind a kispapok, mind a fiatalok, ezt szerettük volna bemutatni.
– A vasárnap már más jellegű volt?
– A vasárnap reggel közös imádsággal kezdődött, amelyre természetesen az előző napokon is sor került. Olyan imádságok voltak ezek, amilyeneket mi szoktunk imádkozni, vagyis a zsolozsma. Fél 9-kor találkoztunk Ternyák Csaba érsek atyával. Ő mondott néhány buzdító szót, majd utána lehetett tőle kérdezni hivatásáról, a papságról, az Egyházról. Fontos volt, hogy találkozzanak a meghívóval, az érsek atyával.
10 órakor a bazilikába mentünk, ahol az érsek atya mutatta be a szentmisét a nemzeti ünnep alkalmából, és kinevezésének 2. évfordulóján, majd közös ebéddel zárult a nyílt hétvége.
– Hogyan értékelték a találkozót, milyen visszajelzések érkeztek?
– Ami fontos ebben az egészben, hogy a kispapok közösen, kis csoportokban készülnek fel erre a hétvégére, ők vezetik a programokat, számukra is összekovácsoló erőt jelent.
Több évre visszatekintve elmondhatjuk, hogy a fiataloknak nagyon tetszenek a programok, mindenki megtalálja azt, amit szeretne. Biztató számunkra, hogy a fiatalok nemcsak a papság iránt érdeklődnek, de szeretnek imádkozni, lelkigyakorlaton részt venni, kápolnában ott lenni, részt venni a liturgián. Éhség van bennük a lelki dolgok iránt, hogy valamiért tiszta szívből éljenek.
A találkozó végén megkérdeztem, hogy ki az, aki szeretne már szeptemberben jelentkezni a Szemináriumba. Biztató, hogy tízen konkrétan jelezték, hogy szeretnének felvételizni, további hét fiatalnak pedig még 1-2 éve van az iskola befejezéséig, de már döntöttek, és mindenféleképpen szeretnének a Szemináriumba jönni.
