Cikkek listázása

Hosszú út vezetett a püspök szobrának leleplezéséig

Minden áron

Szerző: Lukács János

Fotó: Biró István

Ünnepélyes keretek között leplezték le nemrég boldog emlékű Márton Áron erdélyi püspök szobrát Kolozsváron. Az eseményen több ezer ember vett részt, de a nagy érdeklődésnek csak részben volt oka a néhai főpásztor személye: a kolozsvári magyar közösség évek óta várt erre a pillanatra.
Szinte hihetetlen, de így van: Márton Áron frissen felavatott, egész alakos szobrát leszámítva egyetlen magyar vonatkozású köztéri alkotást sem sikerült felállíttatni Kolozsváron a romániai rendszerváltást követő időszakban. A kilencvenes években Gheorghe Funar hírhedt nacionalista polgármester nem tette ezt lehetővé, az utána következő városvezetők pedig, bár szóban valamennyien támogatták a javaslatot, népszerűségüket féltették egy olyan gesztustól, amelyet a magyar közösség irányába tehettek volna.

Pedig a Márton Áron-szobor felállításának története már kilenc évvel ezelőtt elkezdődött. Akkor ugyanis, 2000 júliusában viharos ülést tudott maga mögött az önkormányzati testület, hiszen két szoborállítási javaslatot is elutasított: sem Janovics Jenőnek, a sétatéri magyar színház építőjének, sem a legionárius és nácibarát Antonescu marsallnak (kétségtelenül bizarr párosítás) nem hagyták jóvá a szoborállítását. Ekkor javasolta Vekov Károly történész, akkori önkormányzati képviselő: állítsanak szobrot Márton Áron püspöknek – a javaslatot pedig, igaz, hogy csak második nekifutásra, de végül mindenki meglepetésére megszavazta a román többségű tanács. Abban viszont maga a kezdeményező sem bízott, hogy a terv rövid távon megvalósul. Ekkor ugyanis még Gheorghe Funar volt a polgármester, így remény sem volt arra, hogy a határozatnak valaha is érvényt szereznek.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>