Bálint-nap
„A fiatal szív megnyílik egy új élmény számára”
Szerző: Mácsai Kornélia
Szent Bálint, Balassi Bálint, Valentin-nap… – mindegyik eszünkbe jut február 14-én. De vajon mi áll a különböző tradíciók mögött? Mi köze Szent Bálintnak a szerelmesekhez?
A szerelmesek napjának megtartása az ókorig nyúlik vissza, ugyanis már a régi rómaiak is tartottak ünnepeket február közepén Lupercus pásztoristen tiszteletére. Ebből az alkalomból „szerelmi sorshúzás” során „adták össze” a párokat. A termékenységi ünnep a kereszténység térhódításával Valentin-nappá alakult. Azt, hogy ki is volt ez a Valentin, nem könnyű meghatározni. A katolikus hagyomány két szentet tart számon, akik ezt a nevet viselték, mind a ketten vértanúhalált haltak. Az egyik, aki pap volt, a legenda szerint virágcsokorral köszöntötte a fiatal házasokat. A másik Terni város püspökeként került a kalendáriumokba. A mai keresztény hagyományban Szent Bálint a szerelmesek, a jegyespárok és a fiatal házasok védőszentje, valamint őhozzá fohászkodhatunk a gyomorbántalmakban és az epilepsziában is.
A Valentin-nap mint a szerelmesek napja a kereszténység elején ugyan felcserélődött a két szent pap ünnepével, ám a középkorban újra előtérbe került a szerelem motívuma. Angliában és Franciaországban ugyanis ez a nap úgy volt ismeretes, mint a madarak párválasztásának, valamint a termékenységnek a napja, ezért az emberek kis kártyákat küldtek az „ő Valentinjuknak” – a British Múzeumban számos ilyen 14. századi kis kártyát őriznek. Később, az 1700-as években már verseskötetek szóltak a Valentin-napról, majd a 19. században általánossá lett a Valentin-napi jókívánságok küldése.
Magyarországon már a középkorban szerepelt a misekönyvekben Szent Bálint ünnepe, valamint a név gyakori használata mind család-, mind pedig utónévként, ezen kívül ma is számos templom védőszentje Szent Bálint.
Ma szinte az egész világon megünneplik a Valentin-napot, természetesen a helyi szokásoknak megfelelően. A fő téma a szerelem – persze érdemes elgondolkodni rajta, hogy valóban így van-e. Mi is a szerelem? „Megváltozott tudatállapotként; testi vágyban is megnyilatkozó erős érzelem” – írja a Magyar Értelmező Kéziszótár. Sokan talán úgy vélik, hogy ez a fajta szerelemmeghatározás nagyon távol van a katolikus értelmezéstől. Ha azonban megvizsgáljuk akár a Szentírás különböző fejezeteit, akár a különböző egyházi, pápai dokumentumokat, rájöhetünk, hogy ez korántsem így van. II. János Pál pápa például nagyon sokat beszélt és írt a szerelemről. „Az Isten szeretet” – írta a Familiaris Consortio című enciklikájában, majd így folytatta: „benső életét a személyes szeretetközösség misztériumában éli. Azáltal, hogy a férfi és a nő emberi természetét a saját képmásá ra teremti, a lelkiismerettel együtt beléjük oltotta a szeretetre és a közösségre szóló meghívást, azaz képességet és felelősséget. Ezért van az emberben képesség a szeretetre és a közösségre, s ugyanezért felelős is értük. Így a szeretet minden egyes ember alapvető és természetszerű hivatása.” Minden fiatal életében meghatározó pillanat és természetes állapot a vágy erre a közösségre, amelyet egy másik emberrel megélhet. A szerelem lényeges kérdéseire világít rá II. János Pál abban az 1985-ös levélben, amelyet a fiataloknak címzett. „Az ifjúság az a korszak, amelyben ez a nagy kérdés megmozgatja kereső módon a leányok és fiúk lelki, testi képességeit, egy időben a saját »én« alapvető felismerésével, annak sokszerű lehetőségével. A fiatal szív megnyílik egy új élmény számára: ez a szerelem élménye, mely kezdettől fogva belefonódik abba az élettervbe, melyet az ifjú elhatároz és alakít.” Később így folytatja: „Úgy gondolom, hogy az ember jövője nagymértékben ennek a szeretetnek útján dől el, melyet ti hamarosan fölfedeztek mint ifjú szerelmet. Ez bizonyos tekintetben nagy kaland, de nagy feladat is.” A pápa számos helyen inti a fiatalokat ennek a mély, Istenből eredő érzésnek a védelmére. Nem csupán az erkölcsi kérdésekre vonatkoztatva mindezt, hanem arra a fajta élet- és társadalomszemléletre, amelyre mindenkit meghív. Ez pedig nem más, mint egy felelősségteljes és a valódi értékekre való odafigyelés: a másik emberre, a közösségre, a saját lelki életre és fejlődésre.
A Valentin-nap a szeretet kifejezésének az ünnepe. Igyekezzünk, hogy ne ragadjunk le a külsőségeknél, hanem az idővel, az odafigyeléssel is Isten szeretetének közvetítőivé válhassunk!
